Agydaganata van Bajor Imrének

A Heti hetes szereplője és több színdarab, film színésze Kínába utazott, hogy részt vegyen egy gyógykezelésen.

"Imrének agydaganata van" - mondta a Blikknek a színész felesége, Ildikó. "Az agydaganat a stressztől jön elő, az életviteléhez annyiban van köze, hogy az utóbbi években tényleg rengeteg stressz ért minket" - tette hozzá.

"Az Imre agyában lévő tumorról még nem tudják, hogy milyen típusú, csak egy ciszta, vagy netán komolyabb a baj" - folytatta, hozzátéve : "azért nem tud járni, mert az agyában a mozgásért felelős területet nyomja a daganat."

A Heti hetes és több színdarab, film sztárjának kínai gyógykezelését is felesége készítette elő. S bár sokáig úgy volt, ő kíséri el Bajort a Kuangcsouban lévő híres klinikára, végül úgy döntöttek, a színész 17 éves Marci fia tart vele.

Bajor Imrének agydaganata van (Fotó: Hír24)

"Arra szeretnénk koncentrálni, hogy nyugalomban gyógyulhasson, Imre csak arra figyelhessen, hogy felépüljön. Sajnos édesanyám halála utáni tennivalókból is maradt még, ráadásul magam is nemrég estem át egy epeműtéten. Ezért vetettem fel Imrének, hogy Marci kísérje el, legyen egy családtag mellette" - mondta a feleség, aki szerint Bajor Imre nincs annyira rosszul, hogy orvoscsoportnak kéne kísérni őt Kínában, sőt szállodában lakik, csupán a kezelésekre megy be az ősi kínai gyógyászattal is foglalkozó kórházba.

Az agydaganatok csoportjába számos, egymástól szövettani eredetében, elhelyezkedésében, agresszivitásában, kezelhetőségében, ebből következően pedig várható kimenetelében is különböző daganattípus tartozik. Milyen tünetek utalhatnak agydaganatra? Az egyik leggyakoribb tünet(csoport) a fejfájás, ami ugyancsak sokféle lehet. Jellemző lehet, hogy az agyban lévő liquor (agyfolyadék) átmeneti fokozódásakor (tüsszentés, köhögés) erősödik a fájdalom. Az agydaganatban szenvedő betegek gyakran ébredést követően élnek át erős fejfájást, amelyen a mindennapokban használatos fejfájás-csillapítókkal nem tudnak úrrá lenni. A teljes cikket ide kattintva olvashatja el !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!