A testmagasság növeli a rák kockázatát

Összefügghet a testmagasság és a rák kockázata - erősítette meg a korábbi elméletet egy svéd kutatás, mely ötmillió ember adatait elemezte.

A tudósok azt találták, hogy aki magasabb, annak nagyobb az esélye - egyebek között - a mell- és a bőrrákra: a felnőtt testmagasság minden 10 centiméterével 18 százalékkal emelkedik a rák kockázata a nőknél, 11 százalékkal a férfiaknál - adta hírül a BBC.

Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a tanulmány sok más rizikótényezőt nem vett figyelembe, és nincs mitől tartaniuk a magas embereknek, mert a rákkockázat mindenkinél csökkenthető .

Korábbi tanulmányok már kimutatták a magasság és a rák összefüggését, ám ennek oka továbbra sem ismeretes.

Magas nőknél 20 százalékkal bizonyult nagyobbnak a mellrák esélye, magas nőknél és férfiaknál 30 százalékkal nőtt a melanóma kockázata - számoltak be róla a stockholmi Karolinska Intézet tudósai, akik az Európai Gyermekgyógyászati Endokrinológiai Társaság konferenciáján mutatták be kutatásuk eredményeit. A nagyszámú svéd felnőtt adatai több mint 50 évet ölelnek fel.

Magas nőknél 20 százalékkal nagyobb lehet a mellrák esélye

A felnőttkori testmagasság ugyan nem sorolható a rák okai közé, mégis úgy vélik, más, a gyermekkori növekedéssel kapcsolatos kockázati tényezőkre utalhat.

A kutatók szerint a magasabb embereknél több, növekedési faktornak nevezett molekulaféle van jelen, ezek szerepet játszanak a rákos daganat növekedésében. Testük több sejtből áll, ez is növeli annak az esélyét, hogy valamelyikük rákossá váljon.

Sarah Williams, a brit Rákkutató Intézet munkatársa elmondta a BBC-nek, hogy a svéd tanulmány nem vett figyelembe egyéb kockázati tényezőket, többek között a dohányzást, és nem szerepelt benne, hogy a nők jártak-e mellrákszűrésre.

Hozzátette: mindegy, ki milyen magas, sokféle módja van annak, hogy csökkentse a daganat kockázatát, ilyen a füstmentesség, az egészséges testsúly elérése és megőrzése vagy a biztonságos napozás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!