A napégés hatása később is megmarad

A King's College London kutatása szerint a többség túl vékony rétegben keni magára a napvédő krémet, így a legjobb termék sem tud hatékony védelmet nyújtani a leégés ellen. A bőrpír fájdalmas ugyan, de pár nap alatt elmúlik, az igazi kockázatot az jelenti, hogy minden egyes bőrégés növeli a melanoma kialakulásának veszélyét.

Hogy kezeljük a bőrt napégés után?

A bőr égő érzéssel kísért fájdalmas vörösséggel, majd hámlással reagál, ha túlzottan nagy mennyiségben és túl erős napfény éri. A leégés kellemetlen tünetei a megfelelő kezelés mellett pár nap alatt enyhülnek, attól függően, hogy milyen súlyos volt a kiinduló állapot. Dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza elmondta, hogy napégés után a legfontosabb a bőr szöveteinek hűtése, amivel a hólyagok kialakulása megelőzhető. Erre hűsítő tusolás, hideg vizes borogatás, hűsítő zselék alkalmazása a legjobb.

A napégés hatása később is megmarad
Napégés után a bőrszövet hűsítése a legfontosabb

A gyógyszertárakban, drogériákban is beszerezhető, e célra kifejlesztett gyulladáscsökkentő készítmények hidratálják a bőrt, segítik a hólyagok alatt a bőr regenerációját és igazoltan felszívódó antioxidáns komponensekkel csökkentik a szöveti károsodást. Napégés után pedig néhány napig kerüljük a direkt napfényt, mivel az újonnan képzett bőr nagyon vékony és ismét gyorsan leéghet.

Többféle kencét és borogatást is ajánlanak az interneten leégés kezelésére, de akár árthatunk is magunknak, ha házilag próbáljuk gyógyítani a napégést. Mit nem érdemes magunkra kenni? Kattintson!

UVA és UVB

A napfény UVA és UVB sugarai egyaránt befolyásolják a bőrünk kinézetét. Ha túlzásba visszük a napozást, a napégés mellett a bőr ráncosodását, öregségi foltok megjelenését is okozhatjuk. Fontos, hogy a napvédő krém egyaránt védelmet nyújtson mindkét típus ellen. A leégést az UVB sugarak okozzák, ezek nem hatolnak mélyen a bőrbe, így a felső bőrrétegekben található sejteket károsítják: bőrpírt, leégést okoznak. Az UVA sugarak ezzel szemben mélyen a bőrbe hatolnak, károsítják a DNS-t a bőrsejtekben. Kutatók szerint pedig ez lehet a melanoma kialakulásának egyik oka.

Hogy kerülhetjük el a napégést?

A napégés rövid és hosszútávú káros hatásai ellen úgy védekezhetünk, ha 11 és 15 óra között - amikor legerősebb az UV-sugárzás - nem tartózkodunk a napon. Használjunk inkább magasabb, 30-as, vagy 50-es faktorszámú napvédő krémet és ügyeljünk arra, hogy legalább fél órával azelőtt felvigyük a bőrre (kellő vastagságban!), hogy a napra mennénk. Átlagosan 2 óránként ismételjük meg a használatát, akkor is ha vízálló a termék és figyeljünk rá, hogy árnyékban, vagy akár egy fátyolfelhős napon is könnyen leéghetünk! Dr. Rózsa Annamária a havonkénti önellenőrzés fontosságára is felhívja a figyelmet, de a melanoma korai stádiumban történő felismerése miatt bőrtípustól függően fontos a fél-egy évenként elvégzett teljes testtérképes anyajegyszűrés elvégeztetése is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.