A leukémia tünetei

A legtöbb új vérsejt, amelyet testünk termel, a csontvelőből származik. Azoknál, akik leukémiában szenvednek, ezek az új vérsejtek mutálódnak és elrákosodnak. Aztán osztódni kezdenek, és tulajdonképpen így fejlődik ki a betegség.

A felnőtteknél leggyakrabban 50 és 70 éves kor között alakul ki, de természetesen fiatalabbaknál, sőt sajnos gyerekeknél is előfordulhat. A leukémiának nincs egyetlen konkrét tünete, és mivel a betegségnek több típusa van, ez is befolyásolja, hogy milyen jelei lehetnek.

Sápadtság

Amikor a leukémia kifejlődik, az új, rák által károsított vérsejtek bejuthatnak a csontvelőbe, megnehezítve az egészséges sejtek termelődését. Mivel kevesebb az egészséges sejt, vérszegénység alakulhat ki, amely kóros sápadtsághoz vezethet, és az is előfordulhat, hogy kezünket állandóan hidegnek érezzük.

Fertőzések, láz

A vérsejtek fontos szerepet játszanak az immunrendszer működésében, és ha nem egészségesek, mint például a leukémiásoknál, akkor sokkal gyakrabban betegszünk meg, könnyebben kapunk el fertőzéseket, és gyakrabban is lázasodunk be.

A gyakori fertőzések és láz is utalhat leukémiára
A gyakori fertőzések, lázas állapotok is utalhatnak leukémiára. Fotó: Getty IMages

Kimerültség

Ahogy sok más betegségnél, a leukémiánál is jellemző tünet a krónikus fáradtság, levertség. Ha állandóan kimerültnek érezzük magunkat, annyira, amennyire még sohasem, intő jel lehet - főleg, ha korábban egyáltalán nem volt ránk jellemző. Ilyenkor érdemes erről beszámolni az orvosunknak.

Légzésgondok

Ha azt vesszük észre, hogy a korábban megszokottnak számító intenzitású sport vagy mozgás után egyszer csak kapkodni kezdjük a levegőt, és teljesen kifulladunk, akkor ez nem jelent jót. Persze, nem csak a leukémia lehet az oka, de mindenképp érdemes szakemberhez fordulni, ha minden előzmény nélkül leromlik az állóképességünk.

Még mindig sokáig láthatatlan betegség a leukémia .

Lassú gyógyulás

A leukémiásoknál az apróbb vágások, sebek, zúzódások gyógyulási ideje jelentősen hosszabbodik, illetve olyan érzésünk lehet, mintha állandóan megsérülnénk. Az sem ritka, hogy apró vörös pontok jelennek meg az alsó végtagokon.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőtakaró, a nap is kisüthet. Elszórtan várható akár ismétlődő jelleggel csepergés, kisebb eső, csupán kis mennyiség eshet. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!