A gyomorrák első jelei

A gyomorrákot a kezdeti szakaszban nem könnyű felismerni, mert számos olyan tünete lehet, amely önmagában még nem ad okot arra, hogy komoly bajra gyanakodjunk, és különösebb fájdalmat sem okoz.

Ha az alábbi tünetekből egyszerre többet is tapasztalunk, akkor mindenképpen jelezzük orvosunknak, hogy különböző vizsgálatokkal kizárhassa ezt a lehetőséget – figyelmeztetett a Prevention.

Vér a székletben vagy a hányadékban

Bár egyiket sem nevezhetjük a gyomorrák biztos jelének, hiszen jó néhány egyéb betegség tünetei is lehetnek, ha a fentieket tapasztaljuk, akkor mindenképpen menjünk el orvoshoz. A gyomorrákhoz kapcsolódó vérzés a székletben sötétbarnás-vöröses, illetve fekete színű, a hányadékban pedig általában élénk vörös, és kávézacchoz hasonló textúrájú lehet, mivel részben megemésztettük.

Hamar elmegy az étvágyunk

Ha megéhezünk, és enni kezdünk, néhány falat után hirtelen elmegy az étvágyunk, és már egyáltalán nem kívánjuk, ami a tányérunkon van. Ez is lehet a gyomorrák tünete, különösen akkor, ha korábban sosem tapasztaltunk még ilyesmit. Ebben az esetben forduljunk szakemberhez.

gyomorfájás, túlzott gyomorsavtermelés, állandó puffadás, gyomorrák
A gyomorfájás, a túlzott gyomorsavtermelés és az állandó puffadás is jelezhet gyomorrákot. Fotó: Getty Images

Gyomorfájás

Ez a tünet önmagában még semmiképp sem utal gyomorrákra, de nem árt tudni, hogy ennek a betegségnek is velejárója. Gyakran előfordul, hogy egy-két napig fáj a hasunk, majd a fájdalom elmúlik, de egy-két hét múlva újrakezdődik. Ha a fájdalom tompa, és a hasi rész közepén érezzük, ezen kívül pedig más tüneteink is vannak, akkor menjünk orvoshoz.

60-65 év a gyomorrákos betegek átlagéletkora, de a betegség egyre tolódik a fiatalabb korosztályok felé.

Váratlan súlyvesztés

Ha nem diétázunk és nem sportolunk többet, mégis azt vesszük észre, hogy fogytunk, akkor ez intő jel lehet, bár szintén utalhat egyéb betegségekre is. Természetesen egy-két kiló esetében nem kell aggódnunk, de ha a fogyás látványos, és semmit nem tettünk érte, akkor vizsgáltassuk ki magunkat.

Állandó gyomorégés

Bár jellemzően refluxra utal, a gyomorrák korai tünete is lehet – aggodalomra ebben az esetben is inkább akkor van okunk, ha más tüneteket is tapasztalunk. Ugyanez a helyzet a puffadással, hasmenéssel és székrekedéssel is – minél több tünetünk van egyszerre, annál fontosabb, hogy hamar orvoshoz menjünk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!