Tünetek, amik a cukorbaj korai jelei lehetnek

Az olyan közismert jelek mellett, mint az állandó szomjúság és a gyakori vizelés, vannak egyéb tünetek is, amelyek azt jelezhetik, hogy cukorbetegek vagyunk.

Ezek a jelek azonban nem mindig egyértelműek, és gyakran eszünkbe sem jutna a cukorbetegséggel összekapcsolni őket - ezért is van, hogy olyan sok embert ér meglepetésként a diagnózis.

Gyulladt, esetleg fertőzött íny

Az úgynevezett periodontitis a 2-es típusú cukorbetegség egyik első jele lehet - derült ki egy friss kutatásból, amely során megállapították, hogy az ínygyulladással (különösen a súlyos fajtával) küzdő emberek között sokkal több a cukorbeteg, illetve a prediabéteszes. Az összefüggés elsősorban abban keresendő, hogy a két betegségnek sok a közös kiváltó oka.

Bőrelváltozások

Az alábbi teszt segítségével megtudhatja, vajon a hétköznapinak tűnő tünetei mögött nem inzulinrezisztencia áll-e.

Már jóval az előtt, hogy a cukorbetegség kiderülne, sokan tapasztalnak sötét elszíneződést a nyak hátsó részén. Ez általában az inzulinrezisztencia jele, - amikor a szervezet nem tudja megfelelően szabályozni a glükózszintet - amiből végül a cukorbetegség is kialakul. Ritkább esetben ezt a fajta elszíneződést petefészekciszta, pajzsmirigygondok, esetleg rák is okozhatja.

Bizsergés, zsibbadás a lábban

A 2-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizáltak 10-20 százalékának kisebb mértékű idegi károsodása lesz, ami a kezdeti szakaszban szinte alig észrevehető - általában a lábban érzett bizsergés, zsibbadás formájában mutatkozik. Emellett érzékeléscsökkenés, illetve egyensúlyzavar is előfordulhat.

Hallás-, illetve látásromlás

A megemelkedett vércukorszint károsíthatja a retinát és megváltoztathatja a szemgolyót körülvevő folyadék mennyiségét, ami homályos látással, illetve látásromlással járhat. Emellett hatással lehet a belső fül idegsejtjeire, ami pedig bizonyos mértékű halláscsökkenést okozhat.

A megemelkedett vércukorszint károsíthatja a retinát , ami látásromlással járhat
A megemelkedett vércukorszint károsíthatja a retinát, ami látásromlással járhat

Hosszabb szunyókálás napközben

Egy kutatás szerint azok között az emberek között, akik délutánonként többet szundítanak egy óránál, gyakoribb a 2-es típusú cukorbetegség.

Forrás: health.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.