Hogyan alakul ki a szívelégtelenség?
Ha szívünk nem tudja kellő hatékonysággal ellátni vérkeringésünkben pumpa funkcióját, szívelégtelenségről beszélünk. Ezzel párhuzamosan azonban az egész szervezetben komplex kórélettani változások jönnek létre, melyek elsősorban az idegi-hormonális, illetve érrendszeri szinten mutatkoznak meg. Így a szívelégtelenség tüneteit a szív konkrét működési elégtelenségén kívül a szimpatikus idegrendszer, egy komplex hormonális szabályozási rendszer, a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer, további hormonok, a vese, az érrendszer és a vázizomzat anyagcseréjének változásai hozzák létre.
Cukorbetegek esetében elsősorban a felgyorsult érelmeszesedés talaján kialakuló koszorúér-szűkületet követő szívizom károsodás, magas vérnyomás okozta szívizom-károsodás, illetve a cukoranyagcsere felborulása kapcsán kialakult szívizom-károsodás lehet az oka szívelégtelenség kialakulásának.
Tünetek, diagnózis
Legelső tünet a fáradékonyság. Korai jel a fizikai terhelésre jelentkező szapora szívdobogásérzés, vagy egy-egy ütés kihagyásának észlelése. Ritkán lehet az első tünet szédülés vagy a ritmuszavarok kapcsán fellépő eszméletvesztés is. A betegség súlyosbodásával nyugalomban is szaporább pulzust lehet észlelni. A kiserek ér-összehúzódási hajlama kapcsán a végtagok hűvösek. Legjellemzőbb panasz a nehézlégzés, légszomj, mely kezdetben csak fizikai terhelésre, később nyugalomban is jelentkezik. A nehézlégzést gyakran kísérheti száraz köhögés is. Az előrehaladott stádiumban észlelt végtaggyengeség a végtagi izomzat vérellátási zavarából adódik, azonban ilyenkor mindig gondolni kell a vizelethajtók okozta túlzott kálium-ürítésre is. Ezért a vér káliumszintjét ellenőrizni kell, és ha szükséges, pótolni az elveszített káliumot. A gyakori éjszakai vizeletürítés, a fekvő helyzetben lévő vesék jobb vérellátásából adódik. A túlzottan kevés vizelet a szívelégtelenség előrehaladott tünete, annak a jele, hogy a csökkent szívteljesítmény miatt a veséken nem áramlik már át kellő mennyiségű vér. Gyakori az étvágytalanság, émelygés, puffadás, székrekedés, melyek főleg az emésztőrendszer rossz vérellátásából fakadnak, de gyógyszerek mellékhatásai fokozhatják a panaszokat.
A műszeres vizsgáló módszerek közül kiemelt jelentősége van a szívultrahangos vizsgálatnak. A radioizotópos vizsgálatok kissé költségesek, de szintén megbízható eredményeket adnak a kamra funkciójáról nyugalomban és terhelés alatt egyaránt. Terheléses vizsgálatok közül a legegyszerűbb és bármikor rekonstruálható az ún. 6 perces járási teszt, amikor a páciens 6 percig sétál fel-alá egy ismert hosszúságú folyosón. Röntgen-vizsgálattal a társuló tüdővizenyő meglétét lehet kimutatni.
Nem specifikus, de hasznos vizsgálat a különböző ritmuszavarok kiszűrése szempontjából az EKG-, ill. Holter-vizsgálat, amikor több órán keresztül gyűjtött EKG minta összegzése történik. A rutin laboratóriumi vizsgálatok közül szívelégtelenségben a legfontosabbak a vér kálium-, magnézium-, nátrium-szintje, illetve a vesefunkciós értékek (karbamid, kreatinin) cukorbetegek esetében ezeket még a vér hemoglobin A1c értékével is érdemes kiegészíteni. Az utóbbi paraméter a cukoranyagcseréről szolgáltat információt. Azt mutatja, hogy az eltelt egy hónapban milyen volt a vér átlagos vércukorértéke.
A szívelégtelenség kezelése
A szívelégtelenség kezelése során alapvető célok közé tartozik a panaszok, tünetek megszüntetése, az életminőség javítása, illetve az élettartam meghosszabbítása. A szívelégtelenség 60-70 %-ban felderíthető okok állnak a betegség kialakulásának hátterében, ezek leggyakrabban a magas vérnyomás és a szívkoszorúér-szűkület. Ezen betegségek megfelelő kezelése, gondozása egyben a szívelégtelenség megelőzésének is fontos lépése.
A nem gyógyszeres kezelés elsősorban a szív terhelését hivatott csökkenteni. Ide tartozik az ideális testsúly elérése, súlytöbblet leadása. A fokozott só bevitele és a túlzásba vitt ivás szintén nem kedvező. A betegek legfeljebb napi 1-1,5 liter folyadékot ihatnak. Természetesen a dohányzás és az alkoholfogyasztás szigorúan tilos.
Gyógyszerek
Gyógyszeres kezeléskor először is az ún. angiotenzin konvertáz enzim (ACE)-gátló hatóanyagok jönnek szóba. Ha valami oknál fogva ezek adása nem lehetséges (túlérzékenység, száraz köhögés stb.), angiotenzinreceptor-blokkolók (ARB) alkalmazására kerülhet sor. Béta-adrenerg receptor blokkolók szintén javasoltak szívelégtelenségben szenvedő stabil állapotú betegeknél.
A szívelégtelenségben gyakori vízfelszaporodást (ödémát) vizelethajtók segítségével lehet orvosolni. Az aldoszteron-hatást ellensúlyozó szerek bizonyítottan javítják a túlélést szívelégtelenségben. Újabban a verospiron helyett inkább az eplerenon adását javasolják. Szívglikozidok (digoxin) szedése a korábbi gyakorlattal ellentétben csak akkor javasolt szívelégtelenségben, ha egyúttal pitvarfibrilláció is jelentkezik a betegnél, ilyenkor a kamrák összehúzódási frekvenciája kedvezőbben alakul. Direkt értágító szerek csak ún. másodvonalas kezelésként javasoltak. Újabban ígéretesnek bizonyulnak a szívizom-sejteken belüli kalcium ionokra érzékenyítő szerek (levosimendan), melyek végső soron a szívizom összehúzódásának erősségét fokozzák. Ezeket azonban szintén csak igen súlyos esetben indokolt alkalmazni. Ha szívelégtelenségben ritmuszavar is fennáll, elsősorban amiodaron adása javasolt, mely ellentétben más ritmuszavar ellenes szerekkel nem csökkenti a szívizom összehúzódásának erősségét.
Műszeres segítség és átültetés
Műszeres kezelések közül a manapság egyre gyakrabban alkalmazott ún. reszinkronizációs eljárás említendő. Ennek az a lényege, hogy a kamrai szívizomba ültetett elektródák segítségével összhangba hozzák a kamrák összehúzódását, ezáltal a szív munkájának hatékonysága jelentősen megnövekszik.
A betegség igen előrehaladott állapotában előfordulhat, hogy külső eszközök segítségével mechanikusan is kell segíteni a keringést. Ez hazánkban igen gyerekcipőben járó technika, csak speciális helyeken (elsősorban kardiológiai intenzív osztályokon), speciális szakképzettséggel rendelkező egészségügyi személyzet használja.
Végül, mint utolsó terápiás mentsvárat meg kell említeni a szívtranszplantáció lehetőségét. Hazánkban az 56 év alattiak részesülhetnek ilyen beavatkozásban, illetve 56-65 éves kor között lehetőség van egyéni elbírálásra. A transzplantáció két legnehezebb kérdése a beteg immunrendszerével leginkább azonos donorszervek kiválasztása, illetve a beteg immunrendszerének az eljárás előtt, alatt és után történő mesterséges legyengítésének (a szervkilökődés elkerülésére), az immunszupressziónak a következményei és ezek kezelése.
