Cukorbetegen kaphatok jogosítványt?

Természetesen az, hogy valaki diabéteszes, önmagában nem jelenti azt, hogy nem kaphat jogosítványt. A cukorbetegekre azonban speciális szabályok vonatkoznak: a jogosítvány megszerzésénél és meghosszabbításánál egyaránt szükséges néhány extra vizsgálat.

A hatályos jogszabályok alapján a gyógyszeres, tablettás vagy inzulinos kezelés alatt álló cukorbetegeknek nemcsak a háziorvos (vagy foglalkozás-egészségügyi szakorvos) veleményére van szükség ahhoz, hogy jogosítványt kaphassanak, hanem szakorvos, például belgyógyász vagy diabetológus véleményét is ki kell kérni (ezt nem részletezi külön a jogszabály).

A cukorbetegeknél az egészségügyi alkalmasság legfeljebb öt évre állapítható meg, tehát ötévente felül kell azt vizsgáltatni. Az egészségügyi alkalmasság csak akkor állapítható meg, ha az érintett tisztában van a hipoglikémia kockázataival és megfelelően kontrollálni is tudja az állapotát. Ez a B kategóriás jogosítványt igénylőkre vonatkozik.

Azt a legtöbben tudják, hogy a jogosítvány megszerzéséhez egészségügyi alkalmassági vizsgálaton is túl kell esni. De pontosan mikor kell menni orvoshoz, milyen időközönként szükséges az alkalmasság felülvizsgálata, és milyen teszteket végeznek? Kattintson! A C, illetve D kategóriás jogosítványra némileg szigorúbb szabályok vonatkoznak. A gyógyszeres kezelés alatt álló cukorbeteg számára az egészségügyi alkalmasságot 3 évente felül kell vizsgálni. Fontos, hogy a kérelmezőnek tisztában kell lennie a hipoglikémia kockázataival, ismernie kell annak a korai tüneteit is. Az inzulinkezelésre szoruló pedig naponta legalább kétszer, illetve a vezetést megelőzően közvetlenül vércukorszintmérést köteles végezni.

A gyógyszeres kezelés alatt álló cukorbeteg számára az egészségügyi alkalmasságot 3 évente felül kell vizsgálni

A jogosítványhoz szükséges egészségügyi alkalmasság megszerzését korlátozhatja a súlyos hipoglikémia, vagyis az az eset, amikor a betegnek külső segítségre is szüksége van. Ha ez 12 hónapon belül minimum kétszer megismétlődik, ismétlődő hipoglikémiát kell megállapítani, ez pedig egészségügyi alkalmatlansággal jár együtt. Vagyis ebben az esetben a jogosítvány megszerzésére, illetve meghosszabbítására nincs lehetőség. A C és D kategóriás jogosítvány esetén kizáró ok, ha a vizsgálatot megelőző 12 hónapban egyszer is előfordult súlyos hipoglikémia.

Természetesen egészségügyi alkalmatlanságot jelent, ha súlyos, a cukorbetegséggel összefüggő szövődmény is kialakult már a betegnél, és ez megakadályozza a biztonságos járművezetést (például idegrendszeri vagy szemészeti károsodás).

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.