Forradalmi kezelés mentheti meg a cukorbetegek látását

Magyar szakemberek kutatási eredményeinek köszönhetően új terápiás lehetőségek előtt nyílhat meg az út, amelyekkel megelőzhetik a retinában jelentkező kóros érképződést.

A retinában jelentkező kóros érképződés (neovaszkularizáció) számos szembetegség – például a koraszülöttek retinopátiája, a felnőtt- és időskorban előforduló makuladegeneráció, valamint a cukorbetegek retinopátiája – kialakulásában meghatározó szerepet játszik. A Debreceni Egyetem kutatói rájöttek azonban, hogy bizonyos hatóanyagok alkalmazásával gátolható ez a folyamat – olvasható az intézmény által közzétett közleményben.

„E kórképek közös jellemzője, hogy kezeletlen esetben súlyos látásromláshoz, végső soron pedig akár visszafordíthatatlan vaksághoz vezethetnek. Vizsgálatunk célja az volt, hogy feltárjuk, van-e összefüggés az új erek képződésének folyamata és a retinavérzés között” – magyarázta Gáll Tamás, a Debreceni Egyetem ÁOK Belgyógyászati Intézetének tudományos főmunkatársa.

rosszul látó szemüveges fiatal nő nagyon közelről nézi a telefonját
Hamarosan új módszerekkel küzdhetünk a retina betegségei ellen. Fotó (illusztráció): Getty Images

Három évig tartott a vizsgálat

A szakértők vizsgálatai a betegadatok begyűjtésével kezdődtek. A klinikai adatok alapján feltételezték, hogy a retinális bevérzés és a kóros neovaszkularizáció között valóban lehet összefüggés. Kutatásuk következő lépése tehát az volt, hogy rájöjjenek, laboratóriumi körülmények között vajon képes-e a bevérzés önmagában kiváltani a kóros érújdonképződés folyamatát.

„A vizsgálatokat három éven keresztül végeztük, amelyek magukban foglalták a klinikai betegadatok gyűjtését, valamint az in vitro laboratóriumi kísérleteket. Kísérletes eredményeink igazolták, hogy a bevérzés során felszabaduló hemoglobin és hem a retina pigmenthámsejtjeinek (RPE-sejtek) hypoxiás átprogramozódását idézi elő. Ennek következtében a sejtek fokozottan termelnek olyan proangiogén faktorokat, amelyek serkentik az endotélsejtek érképződését. Megfigyeltük továbbá, hogy ez a folyamat bizonyos hatóanyagok alkalmazásával gátolható, ami terápiás lehetőségeket vet fel a kóros neovaszkularizáció kezelésében” – összegezte a Debreceni Egyetem kutatója.

Folytatják a munkát

A kutatócsoport egyébként tovább folytatja a megkezdett munkát, jelenleg is dolgoznak a megoldáson. Céljuk, hogy feltárják a jelátviteli útvonalakat, és azonosítsák a kezelés szempontjából releváns terápiás célpontokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!