„Ezek az izgalmas eredmények azt mutatják, hogy jó úton járunk egy olyan inzulinformula kifejlesztéséhez, amelyet nem kell többé injekcióval beadni minden étkezés előtt. Ezáltal javulást hozhat világszerte több mint kilencmillió 1-es típusú cukorbeteg életminőségében és mentális egészségében egyaránt” – idézi a Brit Kolumbiai Egyetem (UBC) közleménye dr. Anubhav Pratap-Singhet, a kutatásról a Scientific Reports című folyóiratban megjelent tanulmány utolsó szerzőjét. Pratap-Singh kutatócsapata patkányokkal folytatott állatkísérletek során megfigyelte ugyanis, hogy az általuk kifejlesztett tabletta inzulintartalmának 100 százaléka eljutott az állatok májába. „Még két órával a beadás után sem találtunk inzulint az általunk tesztelt rágcsálók gyomrában. Mind a májba került, amely a legideálisabb cél az inzulin számára – éppen ez az, amit látni akartunk” – tette hozzá Yigong Guo, a tanulmány első szerzője.
A szájüreg széléhez szorítva oldódik fel
Az inzulinkezelésre szoruló cukorbetegek ma a legtöbb esetben injekció útján adják be maguknak a vércukorszintjük kontrollálásához szükséges hormont. Több kutatás is zajlik azonban annak érdekében a világon, hogy elérhetővé váljon a betegek számára egy szájon át szedhető inzulinkészítmény. Az UBC kutatói elsősorban arra összpontosítottak munkájuk során, hogy megoldást találjanak arra a kérdésre, hol és hogyan érdemes és lehetséges magasabb felszívódási arányt elérni az orálisan beadott inzulinnal. Végül kifejlesztettek egy tablettát, amelyet nem szükséges lenyelni, hanem a szájüreg széléhez szorítva oldódik fel. Egészen pontosan egy, az állkapocs belső felületén és az ajkak hátsó oldalán található vékony membránon, az úgynevezett bukkális nyálkahártyán keresztül szívódik fel, majd ezután maradéktalanul eljut a májba.
„Adagonként az injekciókkal általában 100 nemzetközi egység inzulint kell beadni. A jelenleg fejlesztés alatt álló orális tablettákhoz viszont, amelyek egyenesen a gyomorba kerülnek, akár 500 nemzetközi egység inzulinra is szükség lehet, ennek zöme ráadásul hasznosulatlanul kárba veszik. Ez egy nagy probléma, amelyet igyekeztünk kiküszöbölni” – árulta el Yigong. Hozzátette, emellett a lenyelhető inzulintabletták legtöbbje csupán lassan, kettő-négy óra alatt bocsátja ki inzulintartalmát, míg a gyors hatású inzulininjekciók 30-120 perc alatt érik el maximális hatásukat. Az UBC kutatói által kidolgozott tabletta ez utóbbiakhoz hasonlóan már alig fél óra alatt felszívódik, hatástartama pedig nagyjából kettő-négy órára tehető.
A kutatás egyelőre nem jutott el a humán klinikai kísérletekig. Pratap-Singh elmondása szerint ehhez még időre van szükség, továbbá támogatókra. Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy az inzulintablettának a cukorbetegek számára elérhető nyilvánvaló előnyein túl is akadnak pozitív hozadékai. A tabletta ugyanis fenntarthatóbb, költséghatékonyabb és elérhetőbb alternatívát kínál. „Csak Kanadában több mint 300 ezren injekciózzák magukat naponta többször is inzulinnal. Ez rengeteg hulladékkal jár a fecskendőkből származó tűk és műanyag tekintetében, amelyet nem lehet újrahasznosítani, hanem kikerül a hulladéklerakó telepekre. Ugyanez a probléma nem állna fenn egy orális tabletta esetén” – foglalta össze a kutatás vezetője. Hozzátette, reményeik szerint az inzulin adagonkénti árát is képesek lehetnek így csökkenteni, mivel a szájon át szedhető készítmény előállítása olcsóbb és egyszerűbb. Nem is beszélve a szállításról és a tárolásról, mivel az injekcióhoz használt szuszpenziókkal ellentétben a tabletták nem igényelnek hűtést.
