Alzheimer-kór: a cukorbetegség okozza?

Az Alzheimer-kór és a cukorbetegség közötti összefüggéssel régóta tisztában vannak a szakemberek, azonban a pontos mechanizmust nem tudták leírni. Egy új kutatás során azonban olyan eredmények születtek, melyek nemcsak a kapcsolat természetét írják le, de a súlyos neurológiai rendellenesség megelőzésében is szerepet játszhatnak.

Melissa Schilling, a New York University professzora csapatával több évtizedre visszamenőleg elemezte és hasonlította össze a cukorbetegségről , az Alzheimer-kórról szóló, és az ezek közötti kapcsolatot célzó molekuláris biológiával foglalkozó kutatásokat. Elsősorban arra keresték a választ, hogy milyen mechanizmusok köthetik össze a két súlyos betegséget – a felmérések alapján ugyanis a cukorbetegség nagymértékben növeli az Alzheimer-kór kialakulásának rizikóját, illetve az inzulinszint zavarai a betegek mintegy felében megtalálhatóak.

Az Alzheimer-kórt sokáig nem is tekintették betegségnek, csak az idős korral együtt járó jelenségként beszéltek róla, így már a leírását, meghatározását is joggal tekinthetjük a kezelése érdekében tett első lépésnek. Mit kell tudni erről a betegségről? Úgy találták, hogy a két betegséget elsősorban egy enzimcsoport köti össze. Azok a enzimek ugyanis, amelyek az hiperinzulinémiában szenved, vagyis a szervezete túlságosan sok inzulint termel, például a nem megfelelő étrend, a túlsúly, a prediabétesz vagy a korai stádiumú cukorbetegség miatt, akkor a szervezetben található speciális enzimek inkább az inzulin feldolgozását végzik, nem pedig az amyloid-bétáét, így az sokkal nagyobb eséllyel gyűlik össze és alkot lerakódásokat az agyban.

A vércukorproblémák Alzheimer-kórhoz vezethetnek

„A hiperinzulinémia rengeteg embert érinthet világszerte, és a legtöbben nem is tudnak arról, hogy a szervezetükben milyen harc zajlik. Ha sikerülne felhívni az emberek figyelmét erre a betegségre, és a kockázati csoportokba tartozókat is hatékonyabban szűrni, akkor valószínű, hogy az Alzheimer-kóros esetek száma is csökkenne” – mondta Schilling professzor. „Nagyon fontos lenne a már diagnosztizált demens betegek rendszeres vizsgálata is, mert néhány kutatás szerint ha a hiperinzulinémiát kezelik, akkor azzal lelassítható, sőt akár vissza is fordítható az Alzheimer-kór.”

Egy amerikai szakmai szervezet, az American Diabetic Association szerint a felnőtt népesség három százaléka szenved cukorbetegségben anélkül, hogy bármilyen kezelést kapna, további 30 százalékuknál pedig prediabéteszes állapot alakult ki. Szerencsére, ez utóbbit nagyon jól lehet kezelni, megelőzni, sőt vissza is fordítani, például a felesleges súlytól való megszabadulással, megfelelő étrenddel és rendszeres testmozgással.

A kutatás eredményeiről a Journal of Alzheimer’s Disease című szakmai lapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!