A cukorbetegség súlyos következménye

A cukorbetegséggel küzdők számára nem ismeretlen állapot a diabéteszes láb, hiszen a betegség egyik jól ismert és igen veszélyes szövődményéről van szó. Ennek ellenére sokan vannak, akik nem törődnek a kezdeti tüneteivel.

Dr. Porochnavecz Marietta diabetológus, Cukorbetegközpont szakembere a terápia mielőbbi megkezdését hangsúlyozta, ugyanis ez az állapot könnyen a végtag elvesztésébe is kerülhet.

Enyhe tünetek, komoly baj

A diabéteszes láb a cukorbetegség okozta ér- és idegkárosodás következtében jön létre. A tartósan magas glükózszint miatt ráadásul jelentősen megnő a fertőzésveszély is, ami csak tovább súlyosbítja az érintett állapotát. A szindróma legsúlyosabb szövődménye a nem gyógyuló, gyakran kiújuló sebek, fekélyek kialakulása. Hátterében az úgynevezett perifériás neuropátia mutatható ki, amely a cukorbetegek körülbelül 70 százalékánál fennáll.

A Magyar Diabetes Társaság irányelve alapján minden diabetes mellitusban szenvedő betegnél a diagnózis felállításakor meg kell vizsgálni a lábat, majd ezt követően évente ismét. Természetesen tünetek jelentkezése esetén minél előbbi szakorvosi vizsgálat javasolt, melynek során különböző tesztek segítségével megállapítják a diagnózist és az idegkárosodás mértékét.

Nagyon fontos, hogy már a kezdeti tünetek jelentkezésekor orvoshoz forduljon a beteg, ugyanis az állapot gyorsan romolhat, és veszélyes szövődmények alakulhatnak ki. Sajnos eleinte nem mindenki tulajdonítja a panaszokat diabéteszes láb szindrómának , pedig a láb bizsergése, a bőrkeményedések, a zsibbadások, a paradox fájdalomérzés mind a problémára hívhatja fel a figyelmet - mondja a szakértő.

lábzsibbadás
A láb zsibbadása jelezheti a diabéteszes láb szindróma kialakulását.

A diabéteszes láb főbb tünetei:

  • zsibbadás, bizsergés,

  • bőr kiszáradása,

  • bőrkeményedés,

  • gyakori fertőzések,

  • csökkent fájdalomérzet.

Forduljunk szakemberhez!

A diabetológus elmondta, hogy a probléma amellett, hogy lábamputációhoz vezető diabéteszes fekélyt (elsősorban a lábujjaknál, talpon) is eredményezhet, a lábboltozatot olyannyira eldeformálhatja, hogy a beteg egyre nehezebben tud mozogni, mivel egyenetlenné válik a talpra és az ujjakra nehezedő nyomás. Egy idő után a beteg így járásképtelenné válik.

A cukorbetegség előfutára A cukorbetegséget megelőző prediabétesz ugyan még visszafordítható állapot, azonban komoly odafigyelést követel meg az érintettektől. Fontos tehát időben felismerni a problémát .

A megelőzés első és legfontosabb lépése a vércukor beállítása, hiszen a magas glükózszint folyamatosan rontja a beteg állapotát. Ebben nagy segítségére van a diabetológus szakember mellett a dietetikus, aki személyre szabott táplálkozási javallatokkal szolgál. Neuropátia esetén lehetőség van egyéb gyógyszeres/fájdalomcsillapító kezelésekre is. Amennyiben a diabéteszes betegnél a talpon, lábujjakon fekély is kialakul, fontos szerepe van még a sebész/angiológus orvosoknak, valamint szükség esetén gyógytornásznak is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.