A cukorbetegeket jobban fenyegetik a gombás fertőzések?

A cukorbetegek gyakran szenvednek különböző gombás fertőzésektől, gyengébb immunrendszerük, illetve a kórokozók számára kedvező körülmények miatt.

Fokozott hajlam

A cukorbetegség egyik kellemetlen, olykor súlyos következményekkel is fenyegető velejárója, hogy növeli az érintettek szervezetének fertőzésre való hajlamát, gyengíti a kórokozókkal szembeni védelmét. Ennek az az oka, hogy miközben a szövetek cukortartalma kezeletlen vagy rosszul kezelt betegségben megnő, vagyis kiváló táptalajul szolgál a baktériumoknak, gombáknak, az immunrendszeri falósejtek funkciója károsodik, így nem tudják a szervezet védelmét megfelelően ellátni. Ezért a diabéteszesek esetében gyakoriak a gombás bőr- és nyálkahártya-fertőzések, annyira, hogy nemegyszer éppen a fokozott gombásodás alapján ismerik fel a diabéteszt! A gombák által károsított bőr, az apró berepedések teszik lehetővé a baktériumok bejutását a szervezetbe. A másodlagos bakteriális fertőzések következtében pedig kialakulhat orbánc, esetleg a mélyebb szövetek fertőzésével együtt, súlyos esetben akár vérmérgezés is. Az apró hámsérülések a cukorbetegek esetében különösen azért veszélyesek, mert a bőr természetes regenerálódó képessége a rossz vérellátás miatt igen lassú, így a kis sérülésből is könnyen kialakulhatnak nehezen gyógyuló sebek, fekélyek, amelyek így el is fertőződhetnek.

Bőrgombásodás

A diabéteszeseknek különös figyelmet kell fordítaniuk a gombás fertőzések elkerülésére, mivel a megelőzés ebben az esetben is könnyebb, mint a kezelés. Ha ugyanis a gombák egyszer bekerültek a cukorbeteg szervezetébe, ott ideális körülményeket találnak a szaporodáshoz: a vér és a szövetek magas cukortartalma megfelelő mennyiségű táplálékot biztosít a számukra.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a vércukorszint kontrollálásának fontosságát: mivel gombafertőzésre a rosszul beállított vércukor hajlamosít, a jól beállított cukorbetegség esetén, szövődmények nélkül a gombafertőzés esélye nem nagyobb, mint a nem cukorbetegeknél.

Fontos tudnivaló, hogy a gombafertőzés szempontjából a szervezet egységes egésznek számít: ugyanazon típusú gombák terjedhetnek el a bél, a hüvely (hüvelygomba), a száj nyálkahártyáján, mint amilyenek a bőr felszínén, a körmökön is támadhatnak.

Cukorbetegség esetén mindent meg kell tenni a fertőzés elkerülésére: a beteg ne járjon mezítláb olyan helyeken, ahol könnyen megfertőződhet lábgombával, uszoda használata után fertőtlenítse le a lábát, és fürdés, zuhanyozás után fokozott gonddal töröljön meg minden hajlatot, az ujjak közeit stb. szárazra. Elővigyázatosságból használjon gombaölő hintőport. Kerülje a műszálas ruhaneműket, helyette nedvszívó, pamut zoknit, fehérneműt hordjon inkább.

Nyálkahártya fertőzések

A gombás fertőzés sokszor már a száj-nyálkahártyában is kimutatható. Az emésztőcsatornán terjed a belek felé, de ha az alapbetegség miatt az immunrendszer legyengült, más szerveket is megfertőzhet. Az ivarszerveken is megtelepedhet, sokszor úgy, hogy az érintett sokáig nem is tud róla. A gombás fertőzés tünetek nélkül is terjed és továbbfertőz! A hüvelyben leggyakrabban a Candida sarjadzógombák szaporodnak el. Ezek a gombák a hüvelyhámban telepednek meg, és szénhidrátokból táplálkoznak. Fontos tudnivaló, hogy a helyi hüvelykezelés során a gombák elpusztításán túl szükség van a hüvely normális baktériumflórájának és savas vegyhatásának visszaállítására is.

Jó tudni, hogy vannak olyan gyógyszerek, melyek elősegíthetik a hüvely gombás betegségét. Ilyenek az antibiotikumok, bizonyos gyulladáscsökkentő és immundeprimáló gyógyszerek, amelyek szedése esetén gondolni kell a hüvelyflóra helyreállítására is. Általában tartós, visszatérő gombás panaszok esetén célszerű a vércukorszintet ellenőrizni, és a diabétesz beállítását felülvizsgálni. Minél jobb a beállítás, annál kisebb a valószínűsége a hüvelygyulladásnak. Mivel a hüvely gombás fertőződése az egész bőrfelületről pótlódik, nem elegendő a helyi kezelés, az egész szervezet kezelésére is sort kell keríteni, különben a javulás átmeneti lesz. Célszerű a szexuális partnernek is ellenőriztetnie, szükség esetén kezeltetnie magát a visszafertőződés elkerülésére.

Az étrend is fontos

A cukorbetegséggel élők sokat javíthatnak állapotukon a megfelelő étrend betartásával. Ha mellette gombás fertőzéstől is szenvednek, még inkább ajánlatos odafigyelniük a helyes táplálkozásra. Bőséges és változatos étkezéssel segíthetik, hogy az immunrendszerük teljesíteni tudja védelmi funkcióját. A cukorfogyasztást az alapbetegség miatt is korlátozniuk kell, emellett érdemes vigyázniuk a "diabetikus" cukorpótló szerek és a diabetikus édességek fogyasztásával is, mert ezek is tartalmaznak cukrot, illetve azzal azonos kalóriatartalmú szénhidrátot, szorbitot vagy gyümölcscukrot. A szükséges vagy engedélyezett szénhidrátmennyiséget ajánlatosabb többször, kisebb mennyiségekben elosztva magukhoz venni. Minél többször nyers zöldséget is be kell iktatni az étrendbe. A diabéteszesnek a gombás fertőzés esetén még szigorúbban kerülnie kell az alkohol és a gyümölcslevek fogyasztását, hogy ne adjon ezzel is "táptalajt" a gombák szaporodásához.

A 2-es típusú cukorbetegséghez általában elhízás is társul, ami megint csak növeli a gombás fertőzés kockázatát. Helyes táplálkozással a súlycsökkentés is elérhető, és általános tapasztalat, hogy a felesleges kilók leadásával párhuzamosan maga az alapbetegség is javul, erősödik az immunrendszer, és a szervezet könnyebben megszabadul a gombás fertőzéstől is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!