"Már dolgozni is alig bírok, úgy köhögök..."

Zoltán (46) egyre többször szembesült azzal, hogy a játszótéren már csak a padról figyeli gyermekeit, mert nem bírja szusszal a tempójukat. A munkájában is hátráltatta a sok légúti panasz: veszélyes üzem volt ácsként, a tetőn állva köhögő rohamot kapni.

A Fejér megyei K. Zoltán története még a nyolcvanas évek legelején kezdődött, amikor - az akkori kamaszról - kiderült, hogy asztmája van, akárcsak nagyapjának. Egyre gyakoribbá váló rohamait csak később kezdték el gyógyszeresen kezelni, ám betegsége miatt elégségesnek bizonyultak a rohamoldó készítmények, melyek mindig gyorsan segítették átvészelni asztmás rohamait. A férfi és családja az évek során megtanulta azt is, hogyan kell időben felismerni a tüneteket, a vészjósló köhögést, a sípoló légzést, a mellkasi szorítást.

Csak a cigarettát felejtse el!

Az orvos természetesen még a kezdet kezdetén felhívta a figyelmét a megfelelő életmódra, arra, hogy a dohányzást asztmásként nem célszerű még kipróbálnia sem, ám kamaszként erről nem nagyon vett tudomást. "Emlékszem, középiskolában a többi osztálytársammal a gyakorlati órák után gyújtottunk rá a műhely mögött. Mindenki szívta, én is, azaz eszembe se jutott olyankor az asztmám" - emlékszik vissza a háromgyerekes családapa, akinek minden reggele a cigarettával indult évtizedeken át, és persze a rövid szüneteket is füstöléssel töltötte, amit a kemény fizikai munkába be tudott illeszteni.

Az asztmától a COPD-ig

Leletei, közérzete egyre rosszabb lett, és már nem kellett az orvosnak sem a spirometriás vizsgálatokat elvégeznie, elég volt, ha a lépcsőzés után kifulladt férfira nézett, aki szinte már magától ismételgette és ígérgette, hogy le fog szokni. "Már dolgozni is alig bírok, úgy köhögök - kezdtem azon a nyáron a panaszáradatot az orvosomnál, amikor a gyógyszert írta fel, és elmeséltem azt is, hogy sokszor inkább az anyagbeszerzést vállalom be, nem a tetőn végzett munkát, mert félek, hogy egyszer szó szerint leszédülök" - mondja Zoltán, aki ekkorra már gyermekeivel sem tudott az aktív, szabadidős programokon "jó családapaként" részt venni.

A COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) olyan kórállapot, amelyet fokozatosan súlyosbodó, ám nem teljesen visszafordíthatatlan légúti áramláskorlátozottság jellemez. Legfőbb kiváltó oka a dohányzás, de a genetikai örökség mellett rizikótényező a környezetszennyezés és a munkahelyi légúti ártalom is, melyek hatására a tüdő abnormális gyulladásos reakciója következik be a károsító részecskék és gázok tartós, rendszeres belégzése miatt.Az orvosa ekkor sokadszor is riogatni kezdte, de úgy tűnik, már benne is megért a felismerés: aznap végleg felhagyott a káros szenvedéllyel, felesége és gyermekei nagy örömére is. Az elhatározás az utolsó pillanatban jött, az a júliusi kontroll és a szokásos vizsgálatok eredményei ugyanis egyértelműen arra utaltak, hogy az egyszerű asztma valami sokkal súlyosabb betegséggé vált, és immár a COPD-re jellemző panaszok uralták mindennapjait.

Életmódváltás, gyógyszerek

A füstmentes életmód meghozta a gyümölcsét: Zoltán állapota most jóval lassabban romlik a betegséghez képest, a gyógyszereket előírásnak megfelelően szedi, ráadásul a család minden hónapban két hétvégét a Bakonyban tölt, egy rokon nyaralójában, éppen a jó levegő gyógyító ereje miatt. Rengeteg citrusfélét, színes gyümölcsöt és zöldséget fogyaszt orvosa javaslatára, és szakmáját is otthagyta, helyette vállalkozást alapított, amiben adminisztratív feladatokat vállal csupán a vezetés mellett, mellőzve a fizikai megterhelést. "Tudom, hogy az állapotom romlani fog, de mindent megteszek azért, hogy ez minél később következzen be, hiszen még itt van két kicsi gyermek, akinek szüksége van rám. Ennek ellenére egyre gyakrabban kapok tüdőgyulladást, és éjszakánként a feleségem is gyakran felriad a köhögésemre. Sajnálom, hogy évtizedeken át elhanyagoltam az egészségem, de most ebből az élethelyzetből kell kihozni a legtöbbet..."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +4 °C

Változó vastagságú és mennyiségű felhőzetre számíthatunk, majd északkelet felől elkezd vékonyodni a felhőzet. Elszórtan várható záporeső, amelyet jégdara, akár dörgés, villámlás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé élénk lesz.Késő estére 3 és 8 fok közé hűl le a levegő. Egy kellemes, frontmentes tavaszi hét után ma hidegfront alakítja az orvosmeteorológiai helyzetet, ami az érzékenyeknél kellemetlen panaszokat okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!