„Soha életemben nem napoztam, mégis bőrrákban fogok meghalni”

Sasha nagy árat fizet azért, mert azt gondolta, naptejet csak napozáshoz kell használni.

„Világ életemben utáltam a nyarat, soha nem napoztam” – kezdte a Telegraphnak adott interjúját Sasha Killington. Az 50-es éveiben járó brit asszony, aki előrehaladott melanomában szenved, azért vállalta, hogy nyilatkozik, mert szerette volna felhívni a figyelmet a fényvédők fontosságára. „Én meg voltam róla győződve, hogy naptejre csak azoknak van szüksége, akik órákat töltenek a tűző napon. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna” – vallotta be.

Sasha a lapnak elmondta, fiatalabb korában csak akkor töltött időt a napon, ha muszáj volt. „Évtizedekkel később rákaptam a kertészkedésre, és bár világos a bőröm, eszembe se jutott, hogy ehhez a tevékenységhez is naptejeznem kellene. Hogy veszélyben lehetek.” Pedig Sasha veszélyben volt, hogy mennyire, azt 2012. márciusában tudta meg.

„Az egész egy csúnya anyajeggyel kezdődött” – idézi fel, majd hozzáteszi, egy ideje már figyelte a hátán lévő sötét anyajegyet. „Amikor kicsit fájni kezdett és a szélei rücskösek lettek, felkerestem a háziorvosomat. Nem gondoltam semmi komolyra, pusztán hiúsági okokból döntöttem így” – magyarázza az asszony.

Mivel az orvosa aggasztónak találta az anyajegyet, további vizsgálatokra küldte Sashát. „Először mintát vettek az anyajegyből, majd két nappal később újabb mintavétel következett. Ezután közölték velem, hogy bőrrákom, vagyis melanomám van.” Sasha azt mondja, bár az orvosai eltávolították az anyajegyet és a környező szöveteket is, sőt, megnyugtatták, hogy a daganat nem adott áttétet, 5 évvel később újra farkasszemet kellett néznie a betegséggel.

„Amikor találtam egy csomót a mellemben, tudtam, hogy ez rossz hír. Arra viszont álmomba se gondoltam volna, hogy a melanoma tér vissza az életembe.” Pedig így történt. A vizsgálatok kimutatták, hogy a betegség Sasha több fontos szervében is megjelent: a csípőjében, a tüdejében és a veséiben is.

„Operálni nem lehetett, ezért a gyógyszeres kezelés volt az egyetlen reményem” – mondja Sasha, akinek a diagnózist követően 5 évet jósoltak orvosai. „Miután a hagyományos kezelés nem hogy nem javított, de még rontott is az állapotomon, a kezelőorvosom kijárta, hogy részt vehessek egy kísérleti kezelésen.”

A kezelés végül hatásosnak bizonyult Sashánál: a testében lévő összes daganat eltűnt, kivéve azt, amelyik a csípőjében volt. „Miközben majd kiugrottam a bőrömből a hír hallatán, az orvosom elmondta, hogy a betegségem továbbra is végstádiumú. A melanoma bármikor visszajöhet és szétszóródhat a testemben. Épp ezért rettegek minden egyes vizsgálattól, ami következik.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

A gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, és a legtöbb helyen kiderül az ég, majd északi, északnyugati irányból fátyolfelhők érkeznek. A záporok keleten is megszűnnek. A helyenként még élénk északias szél gyengül. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, de hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?