Ritka betegségek: ez a közös bennük

Ha egy betegség kétezer ember közül legfeljebb egyet érint, az ritka betegségnek számít.

Jelenleg hétezer ritka betegséget tartanak számon, 50-75 százalékuk gyermekkorban jelentkezik. A magyar lakosság 6-8 százalékát érinti ritka betegség, vagyis nagyjából 700 ezer érintett él Magyarországon – írja a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK).

A ritka betegségek közül gyermekkorban jelenik meg például a gerinc eredetű izomsorvadás (SMA), a neurofibromatózis, az elégtelen csontfejlődés, a kizárólag lányokat érintő Rett-szindróma és bizonyos anyagcsere-betegségek egyaránt.

kerekesszék, mozgássérült, gyerek, kislány, apa
A ritka betegségek fele már gyermekkorban jelentkezik. Fotó: Getty Images

SMA-terápia: Levi 21 hónaposan, Kamilla 17 naposan kapta meg a világ egyik legdrágább kezelését.

A ritka betegségek közös jellemzői

  • Általában súlyosak, sokszor az életet is veszélyeztetik.
  • Többnyire gyógyíthatatlanok, általában nem áll rendelkezésre hatékony kezelés. Bizakodásra adhat azonban okot az új, innovatív gyógyszerek kifejlesztése, valamint a fizikoterápia és a táplálkozástudomány terén elért fejlődés.
  • A tünetek változó mértékben, de általában enyhíthetők.
  • Gyakran több szervet is érintenek.

A ritka betegségek tünetei

A betegek egy része enyhébb tünetekkel éli le az életét, azonban gyakran már gyermekkorban súlyos betegség vagy fogyatékosság lép fel, amely az életkor előrehaladásával fokozatosan súlyosbodik. Számos ritka betegség jár kellemetlen magatartással, túlmozgással, bőrtünetekkel vagy leépüléssel. E tünetek miatt sok beteg ki sem mozdul az otthonából, esetleg még a háziorvosa sem tud a betegségéről.

Szokatlan tünet esetén keresd fel háziorvosodat, aki szükség esetén részletes kivizsgálást fog kezdeményezni.

A lehetséges okok

  • A ritka betegségek 80 százaléka genetikai eredetű okokra vezethető vissza.
  • Okozhat továbbá betegséget bakteriális vagy vírusos fertőzés.
  • Állhatnak a háttérben degeneratív, kóros sejtosztódást vagy fejlődési rendellenességet kiváltó okok (például vegyi vagy sugárzó anyagok).
  • Néhány ritka betegség kialakulásáért a genetikai és a környezeti tényezők együttes hatása tehető felelőssé.

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) Mentőöv Információs Központja és Segélyvonala tájékoztatást nyújt a ritka betegségekről, valamint pszichés támogatást is nyújt az érintetteknek. www.orpha.net pedig a ritka betegségek kivizsgálásáról és kezelési lehetőségeiről ad részletes angol nyelvű tájékoztatást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.