Purpura: lila bevérzések a bőrön

A bőrvérzés, vagy purpura akkor alakul ki mikor az apró erekből vér kerül a környező szövetbe. Hatására a bőr alatt apró lila pöttyök válnak láthatóvá. Ez önmagában nem különösebben veszélyes, de a purpura megjelenése komolyabb betegségre is utalhat.

A purpura többnyire a test egy jól elkülöníthető területén jelenik meg, lehet egészen kis kiterjedésű, de akár jóval nagyobb is. A kiütésektől eltérően a purpura nem változtatja a színét ha nyomást helyezünk rá, és nem is szokott viszketni. Mivel tulajdonképpen egy tünetről van szó, az orvosok első feladata megállapítani, hogy mi okozza a purpurát. Ehhez először is megállapítják a vérlemezkék mennyiségét, és ez után sorolják be kétféle kategóriába.

Az első a trombocitopéniás purpura, amiről alacsony vérlemezkeszám mellett beszélünk, és többnyire valamilyen vérelzáródási problémára utal. A nem-trombocitopéniás purpura normális vérlemezkeszám mellett alakul ki, és valamilyen más típusú betegségre tünete.

A leggyakoribb a Henoch-Schönlein purpura, ami főleg fiatal gyerekeknél jelenik meg, és egy légzőszervi fertőzés tünete. Általában magától elmúlik, de időnként előfordul, hogy vesebetegséget okoz. Az idiopátiás trombocitopéniás purpura ismeretlen okból alakul ki, és a vérlemezkék pusztulásával jár, ami erős bevérzéseket okozhat.

A leggyakoribb a Henoch-Schönlein purpura

A leggyakoribb a Henoch-Schönlein purpura

Mindenképpen fel kell keresni az orvost, ha purpura mellett olyan tüneteket is észlelünk, mint az ízületi fájdalom, a gyomorpanaszok, a veseelégtelenség, fáradékonyság. A legveszélyesebb dolog amire a purpura jelenléte utalhat, az az erek elzáródása - ez ugyanis könnyen vezethet vérrög kialakulásához és trombózishoz.

A purpura kezelése elsősorban a kiváltó betegség orvoslását jelenti. A gyógyszeres megoldások mellett az immunrendszer megerősítésére is fontos, valamint a vérlemezkék számának növelése.

Sajnos a purpura olyan betegségek jele is lehet, mint a vesebaj vagy a leukémia , ilyenkor akár kemoterápiás kezelésre is szükség lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +11 °C

Napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy gyenge csapadékgóc. A délire, délnyugatira forduló szelet a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?