Miért szeretünk pattanásokat nyomkodni?

Közismert, hogy a pattanásokat nem ajánlott otthon magunknak kinyomni, sokan mégis rendszeresen megteszik. De vajon mi lehet ennek az oka?

Hogyan lehet kezelni a pattanások okozta hegeket? Részletek itt.

A pattanások nyomkodása hegesedést, illetve az így keletkezett sebek felülfertőződését okozhatja. Habár erről sokat lehet hallani, olvasni, a figyelmeztetések ellenére is sokan egyáltalán nem vagy csak nagyon nehezen tudnak ellenállni a dolognak. A közösségi médiában "dr. Pimple Popper" néven ismert dr. Sandra Lee bőrgyógyász külön vloggerkarriert is épített az emberek pattanásnyomkodó szenvedélyére. Az általa feltöltött videókat, amelyekben pattanásokat, mitesszereket nyom ki, több millióan látták már, mi több, saját műsort is kapott a TLC televíziós csatornán.

Hiába tudják, hogy nem szabad, sokan nyomkodják a pattanásaikat
Hiába tudják, hogy nem szabad, sokan nyomkodják a pattanásaikat

Pszichológus szakértők szerint nem azért szeretünk pattanásokat nyomkodni, valamint erről szóló videókat nézegetni, mert tetszik, amit látunk. Valójában éppen az ellenkezőjéről van szó: gusztustalannak találjuk. Az ilyenkor fellépő undorérzet nagyon összetett - bár nem tetszik, amit látunk, a figyelmünket mégis leköti, mert egyszerűen így működik az agyunk. Az egész színtiszta pszichológia. Másfelől vannak olyanok is, akik számára minden, az arcukon, testükön megjelenő pattanás egy azonnal megoldandó problémát jelent, hiszen - érthető okokból - hibátlan, sima bőrre vágynak. Ráadásul hiába vannak vele tisztában, a problémamegoldási kényszer felülírja azt a tényt, miszerint könnyen megeshet, hogy a nyomkodással éppen ellentétes hatást érnek el, mint amilyet szeretnének.

A pattanásnyomkodós videókat egyfajta szellemi tesztként, tréningként is fel lehet fogni. Új készségeket sajátítunk el például játék során, illetve úgy, ha kipróbálunk bizonyos dolgokat, hogy lássuk, hogyan működnek. A pattanásos videók megtekintése is egyfajta tanulási folyamat, emellett pedig önkéntelenül is teszteljük magunkat, hogy mennyi gusztustalanságot vagyunk képesek elviselni. Tudat alatt jó érzéssel tölt el minket, hogy edzettebbek leszünk, ha később éles helyzetben is valamilyen undorító dologgal kell majd találkozunk, mert könnyebben le tudjuk majd küzdeni az undorunkat. Emellett persze szerepet játszik a szimpla kíváncsiság is. Az emberi test működése szabad szemmel nem látható, minden a felszín alatt zajlik. Ha viszont kinyomunk egy pattanást, egy pillanatra betekintést nyerünk a bőrünk alá, hogy lássuk, mi folyik odabent.

A pattanásnyomkodásról tehát valószínűleg nem fognak leszokni az emberek - éppen ezért legalább arra ügyeljünk, hogy mindig tiszta kézzel nyúljunk a bőrünkhöz.

Forrás: time.com

Pattanások ellen napfény, sárgarépa és fogkrém - mi mindent tudunk rosszul a pattanásos bőrről? A leggyakoribb tévhitekről ide kattintva olvashat bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően nagyrészt gomolyfelhős, napos időre van kilátás, de a gomolyfelhők időszakosan jobban összeállhatnak. Kevés helyen, nagyobb eséllyel északkeleten, keleten alakulhat ki záporeső. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között várható. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!