Lézerrel a körömgomba ellen

Szakemberek új fegyvert dolgoztak ki a körömgomba ellen: az úgynevezett hideg lézeres kezelés segítségével állítólag hatékonyan lehet szembeszállni ezzel a makacs fertőzéssel.

Felmérések szerint a körömgomba a lakosság 3-9 százalékát érinti, leggyakrabban a lábujjakon jelentkezik, és nagyobb százalékban a férfiaknál, valamint az idősebbeknél fordul elő. A fertőzést apró gombaspórák okozzák, melyeknek kiváló táptalajt nyújtanak a befülledt edzőcipők és az izzadt lábak, a kockázatot pedig tovább növelik a sérült körmök. A gomba egyre beljebb hatolva, a köröm elszíneződését vagy megvastagodását okozhatja, sőt idővel a fehérré, feketévé, sárgává vagy zölddé váló köröm akár el is válhat a lábujjtól. A körömágy és a környező bőrterület is könnyen megfertőződhet, ami súlyos esetben akár még a járásban is gátolhatja a beteget.

Jelenleg három bevett módszerrel szokták kezelni a gombás területet. Az egyik a gombásodás elleni kenőcs, a másik a gyógyszeres kezelés, a harmadik pedig a körmök orvos által történő ecsetelése. Ezekkel a módszerekkel azonban gyakran igen hosszú idő alatt lehet csak eredményt elérni, és - főleg a gyógyszeres kezelés esetében - mellékhatásokkal is számolni kell.

Az új lézeres kezelés azonban nagyjából 15 cm távolságból juttatja az energiasugarakat a lábujj körmére, és az intenzív fény segítségével elpusztítja a gombás sejteket. A hideg lézeres eljárásnak köszönhetően mindez fájdalommentes, és semmiféle mellékhatással nem jár, ráadásul mindössze tíz percet vesz igénybe.

A Lábgyógyászok Arizonai Intézetének szakemberei most arra készülnek, hogy egy 27 héten át tartó kísérlet során nagyjából száz betegen fogják kipróbálni a lézeres kezelést és megfigyelik, hogyan reagál minderre a köröm és a körömágy. A Southampton Egyetem lábgyógyásza, dr. Ivan Bristow nagyon ígéretesnek tartja az eddigi eredményeket, de úgy véli még további, alaposabb vizsgálatokra van szükség az Egyesült Államokból átvett, új kezelés hatékonyságának bizonyításához.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti harmadában erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és zápor, zivatar is előfordulhat. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon olykor megerősödik. A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?