Ezt teszi a botox az arcoddal - ijesztő kísérletet végzett el a doktornő

Csupán arca egyik felén végzett botox kezelést az amerikai orvos, hogy megmutassa, hogyan változtatja meg az arcot ez az eljárás.

Arca egyik felén végezte csak el a botulinum toxin (vagyis botox) kezelést egy amerikai orvos. A nő ezzel a rendhagyó módszerrel kívánta szemléltetni, milyen veszélyei lehetnek az efféle szépészeti beavatkozásoknak - írja a LadBible.

Így hat az arcunkra a botox

A botox a szépségiparban gyakorta használt vegyület, amelyet többségében a ráncok eltüntetésére vetnek be. Valójában méregről van szó, amely az ingervezetés blokkolásával ernyeszti el a kezelt az izmokat. Ennek nyomán az izmokkal összeköttetésben álló bőrfelület is kisimul, ellazul, így bár a ránc nem múlik el, sokkal kevésbé lesz látványos a megjelenése. 

Dr. Bita Farrell „a tudomány és az oktatás kedvéért” csupán az arca jobb oldalába fecskendezte be az egy kezeléshez szükséges mennyiségű botoxot, hogy megmutassa, milyen hatással van a vegyület az izmokra. Két héttel a kezelést követően pedig újabb videót töltött fel az Instagramra, amelyen megpróbálta az arca mindkét oldalának izmait megmozgatni. Ezen már jól látható a botox hatása: bármennyire is próbál játszani arcizmaival, csupán az egyik oldalon tudja ezt megtenni, a másikon mintha teljesen elernyedtek volna az izmok.

A videóért kattintsatok az alábbi ablakba!

A doktornő a képaláírásban részletesebben kifejtette a botox hatását, hozzátéve: „Az arc izmai vagy felfelé, vagy lefelé húzódnak. Amikor az arc alsó részét lefelé húzó izmokat neuromodulátorral, például botoxszal injektálják és ellazítják, az arc középső részét felfelé húzó izom dominál, és felfelé húzza az arcunkat." Mindez segíthet eltüntetni az ajkak és az áll szélén megjelentő, úgynevezett marionett-ráncokat, valamint a homlokon és a tokán megszaporodó szarkalábakat is. Emellett megemeli a nyakat, hangsúlyosabbá teheti az állkapocs vonalát, és az arc kissé teltebbnek tűnik - teszi hozzá. Egy efféle kezelés általában 3-4 hónapig tartó hatást biztosít.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd, illetve a rétegfelhőzet a Dráva mentén és az Alföldön egyes körzetekben tartósan megmaradhat, és lassan elmozdulhat kelet, északkelet felé - ezeken a részeken erősen felhős vagy borult, másutt napos, száraz időre van kilátás. A nyugatias szél olykor megélénkül, késő délutántól a Dunántúli-középhegységben meg is erősödik.A legmelegebb órákban 1 és 6 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!