Elrettentő fotó, miért kell a naptej

Egy 20 éves skót kertész másodfokú égési sérüléseket szerzett, mialatt a legerősebb napsütésben a szabadban dolgozott.

Az edinburgh-i Greg Binnie múlt hét szombaton és vasárnap is a legnagyobb kánikulában dolgozott a szabadban. Elmondása szerint mivel ő maga észre sem vette, mennyire éget a nap , semmilyen fényvédő szert nem használt. Csak vasárnap este szembesült a következményekkel, mikor vállán a bőre elkezdett felhólyagosodni.

A férfi egyébként azért túlórázott hétvégén is, hogy legyen pénze az Ibizába tervezett nyaralására. A sérülések következtében azonban a következő heti munkát ki is kellett hagynia, az orvosok pedig ágynyugalomra ítélték.

A férfi az esetről így nyilatkozott: "Éreztem, hogy nagyon melegem van, de nem érdekelt, csak végezni akartam a fűnyírással. Először vasárnap este tűnt fel, miután hazaértem a munkából, hogy valami nincs rendben, hiszen elkezdett felhólyagosodni a vállam. Mivel meglehetősen világos, érzékeny bőrű vagyok, az állapotom elég súlyos lett, a szüleim is megdöbbentek, amikor meglátták. Azonnal ágyba parancsoltak. A helyi gyógyszerész azt tanácsolta, hogy aloe vera permettel kezeljük. Már látom is a bőrömön a javulást. De hihetetlenül fájdalmas volt már csak az is, ha mozgattam a karjaimat, vagy például a fekvés. Jó figyelmeztetés ez másoknak, hogy ne legyenek olyan elővigyázatlanok, mint én."

Életveszélyes tévhitek a napozásról Nemrégiben villámgyorsan körbefutott a neten, ahogy a Tények egy "magyar kutatóra" hivatkozva a déli napozás előnyeiről adott hírt. Mivel a téma nyáron - a nemritkán egész napos strandolások évszakában - igazán aktuális, korábbi cikkünkben utánajártunk, mi a helyzet a napozással kapcsolatos tévhitekkel. Tényleg veszélytelen lenne a 11-15 óra közötti napozás? A naptejtől valóban megnő a melanóma kockázata? És vajon a barnulás megvédhet minket a ráktól? A valóban hasznos információkért kattintson !

Forrás: Daily Mail

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!