Karoliina mindössze 15 éves volt, amikor a szülővárosában, a finnországi Helsinkiben elkezdett gyakornokként dolgozni egy fodrászszalonban - írja a nő történetét ismertető Women's Health . Számára teljesen természetes volt, hogy miután befejezi az iskolát, ilyen irányba indul el, hiszen folyton a divatmagazinokat bújta, és imádott a saját és mások hajával foglalkozni. Évekkel később, egy krétai nyaraláson találkozott a férjével, akivel az angliai Wiltshire-ben telepedtek le. Ott egy ideig stylistként dolgozott, illetve modellmunkát is vállalt, aminek köszönhetően Anglia-szerte ismertté vált a neve. Két évvel később aztán visszatért a fodrászathoz, és saját szalont nyitott.
Az első folt
2021 elején az egyik kollégája vette észre munka közben, hogy egy apró, körömnyi méretű kopasz folt van a fejbőrén, a tarkójánál. "Mivel jártas voltam a hajas fejbőrt érintő betegségekkel, problémákkal kapcsolatban, rögtön láttam, hogy ez alopecia areatának , azaz foltos hajhullásnak tűnik. A sokk miatt alig emlékszem arra a napra. Annyi rémlik, hogy igyekeztem úgy tenni, mintha mi sem történt volna - egyszerűen nem bírtam foglalkozni a dologgal."
Végül felhívta a háziorvosát, és elmondta, mit tapasztalt (mindez egyébként a koronavírus miatti zárlat kellős közepén történt). A szakember is egyetértett azzal, hogy valószínűleg foltos hajhullásról van szó, amelynek lényege, hogy az immunrendszer megtámadja a hajhagymákat, emiatt pedig a hajszálak foltokban kihullanak. Hogy ez pontosan miért következik be, egyelőre még nem teljesen tisztázott, bár az eddigi tapasztalatok, vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a stressz például nagy szerepet játszhat a kialakulásában.
Eldöntötte: szembenéz a betegségével
Miközben elkezdték kivizsgálni, Karoliina újabb foltot vett észre magán, ezúttal a fejtetőn. Ez még rosszabbul érintette, mint az első folt, mert attól félt, hogy egy idő után annyira kihullik a haja, hogy le kell majd borotválnia az egészet. "Abból a szempontból jót tett a pandémiás zárlat, hogy el tudtam bújni az emberek elől. Másrészt viszont túl sok időm maradt arra, hogy az állapotomon gondolkodjak, ami nagyon idegőrlő volt. A múltban sok hajhullással küzdő ügyfelem volt, és bár nagyon sajnáltam őket, fogalmam sem volt arról, mennyire kétségbe vannak esve - most azonban én is megtapasztaltam, milyen érzés ebben a helyzetben lenni."
Néhány héttel később erősödött meg annyira lelkileg, hogy eldöntötte: szembenéz a betegségével. Mint mondja, bár vannak olyan eszközök, amelyek segítségével az alopeciában szenvedők elrejthetik a foltjaikat (például kendők, hajdíszek, paróka), számára ezek nem voltak megfelelőek. Azokon a részeken ugyanis, ahol kihullott a haja , nagyon érzékeny volt a fejbőre, így nem szeretett volna semmit sem rátenni. Egyik nap tehát, vacsora után megkérte a férjét és a nyolcéves fiát, hogy menjenek el vele a szalonba, és borotválják le a haját. "Amikor láttam, hogy a vállig érő, szőke fürtjeim a lábam köré hullanak, hirtelen úgy éreztem, szabad vagyok. Mintha egy mázsás súlytól szabadultam volna meg. Tudtam, hogy meg akarom osztani a nyilvánossággal, min mentem keresztül, hiszen így talán segíthetek azoknak, akik hozzám hasonló helyzetben vannak."
"Napról napra erősebb vagyok"
Posztolt is egy képet új külsejéről az Instagramra, a fotó pedig igazi lavinát indított el: rengeteg nő írt neki, és mesélte el, hogy bár eddig senkinek sem beszéltek róla, ők is ugyanezzel a betegséggel küzdenek. Az, hogy ezek a nők csendben szenvedtek, nagyon elszomorította Karoliinát, hiszen úgy gondolja, mint minden betegségnél, a foltos hajhullásnál is nagyon fontos, hogy az érintettek kibeszélhessék az érzéseiket, és hogy a környezetük támogassák őket.
Bár vannak napok, amikor nem érzi jól magát a bőrében, Karoliina szerint a betegsége megtanította arra, hogy soha ne felejtsen el magára is figyelni. Korábban egy perce sem állt meg, mostanra azonban megnyugodott. Célja, hogy a jövőben segíthessen sorstársainak - például azzal, hogy szaktudását felhasználva olyan parókákat készít nekik, amelyek minden szempontból megfelelnek az igényeiknek. "Napról napra erősebb vagyok. És bár egyelőre még minden reggel úgy ébredek fel, hogy a betegségemre gondolok, hiszem, hogy eljön az az idő, amikor teljesen el tudok róla feledkezni."
