Védje a szívét: túlórázzon kevesebbet!

A rendszeresen túlórázó embereknél jelentősen megemelkedik a szívbetegségek kialakulásának kockázata - közölték brit kutatók.

A követéses tanulmány megállapítása szerint a legalább napi 11 órát dolgozók körében 67 százalékkal volt magasabb a szívbetegségek kockázata, mint a szokásos nyolc órás munkát végzőknél. Az összefüggés nem ok-okozati kapcsolatot jelent, hátterében olyan tényezők is lehetnek, mint az egészségtelen étkezési szokások, a mozgáshiány és a depresszió.

Az Annals of Internal Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői 7100 brit munkavállalót követtek nyomon 11 éven át. A felmérés során időközönként mérték a résztvevők vérnyomását, koleszterinszintjét, információkat gyűjtöttek életmódjukról. A vizsgálatba bevont emberek közül a követés ideje alatt 192-en kaptak szívrohamot, a legalább napi 11 órát dolgozók kétharmaddal nagyobb kockázattal, mint a normál munkaidőben, 7-8 órát dolgozó emberek.

Mint Mika Kivimaki kutatásvezető, a University College London munkatársa kiemelte, a túlórázás szembeszökően emelte a szívbetegségek kockázatát. "Ez (az eredmény) ébresztő lehet a magukat túlhajtó emberek számára" - tette hozzá a szakember.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a kardiovaszkuláris betegségek - például a szívroham, a szélütés - évente világszerte 17,1 millió emberéletet követelnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!