Új szerve van az embernek

Mostantól új szerve van az emberi testnek, mégpedig az arc. Az új szabályozás így próbálja meg egyszerűbbé tenni az arcátültetéses eseteket.

Az amerikai szövetségi egészségügyi hatóságok állásfoglalása alapján könnyebbé válik az allotranszplantáció, vagyis az a műtét, amikor egy egész szövet vagy szervegyüttest ültetnek át a donortestből a betegbe - írja az Index.hu .

Ön mindent tud a bőrápoilásról? Letesztelheti magát bőrápolás kvízünkkel, amelyet ide kattintva érhet el! Az arcot a VCA kategóriába sorolták, ami vaszkularizált kompozit allograftot jelent, magyarul olyan, vegyes szövetekből, izmokból, inakból, porcokból és csontokból összeálló szervet, ami aktív vérárammal rendelkezik. Az ilyen műtétek a lehető legbonyolultabbak, és a fogadó felet is komoly immungyengítéssel készítik fel a műtétre, hogy a szervezete ne lökje ki a kapott szerveket.

Nem ez az első alkalom, hogy az arcot szervként írja le egy tanulmány: 2011-ben egy kutatás is a külvilág szenzoros hatásait az agynak közvetítő receptorok nagyon speciális összességeként utalt rá. A mostani döntés ennél jóval hivatalosabb, a szakértők szerint azonban fontos tisztában lenni azzal, hogy az arc valójában csak akkor válik szervvé, amikor az átültetéshez eltávolítják a donorról , és azonnal visszaalakul arccá, amint átkerül a fogadó betegre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.