Szőrén-szálán: a kóros szőrnövekedésről

A szőrtelenítés manapság a szépítkezés természetes, már-már kötelező része. Van, akinél indokoltabb a művelet, másoknál inkább csak divat. Valljuk be, kissé természetellenesen és kegyetlenül bánunk a testünkkel, de legalább ne ártsunk az egészségünknek.

Bevallom őszintén, ellenérzéssel viseltetek minden, a televízióban és az újságokban reklámozott szőrtelenítőszerrel szemben.

Valószínűleg azért, mert szinte mindig csalódtam ezekben a csodaszerekben. Egyéni érzékenységem miatt a szőrtelenítőkrémtől kiütéses lettem, a gyantázás előnyeit pedig csak az első három hétig élvezhettem, addig, amíg szőrtüszőgyulladástól vörösödő, duzzadó lábamat nem kellett lépten-nyomon takargatnom. Ekkor úgy döntöttem, hogy a hagyományos, jól bevált módszernél maradok: a borotvánál. Számomra ez a legmegfelelőbb, leg-problémamentesebb szőrtelenítési módszer.

A szőrtelenítési eljárásoknak két nagy csoportja létezik: az epiláció és a depiláció. Az epiláció, vagyis a végleges szőreltávolítás lényege, hogy a szőrszál papilláját elroncsolják. A roncsolás következtében az ún. mátrixsejtek elpusztulnak, így a kezelt területen nem nő újra a szőrszál. A nem kívánt szőrszálakat elektromos árammal irtják ki véglegesen.

E szőrtelenítőeljárásokat általában galvánárammal működő géppel végzik. Egy vékony tűt vezetnek be a szőrtüsző csatornájába, majd áram segítségével néhány másodpercig égetik a szőrtüszőt, amely ennek hatására elhal.

Mivel ez az eljárás csak kisebb felületek végleges szőrtelenítésére alkalmas, ezért általában nyakon, állon kinövő egy-egy szőrszál eltávolítására használható eredményesen.

Nagyobb felületek, pl. végtagok epilációja akár évekig is eltarthat, a beavatkozás fájdalommal járhat, maradandó nyomot hagyhat.

A végleges szőrtelenítés egyik legújabb változata a lézeres epilálás, ahol nagy energiájú fényt alkalmaznak, amely a bőr mélyebb rétegeibe hatol, a pigmentekben elnyelődik és ott roncsolja, elpusztítja a szőrhagymákat. A lézeres szőrtelenítés sem veszélytelen, pigmentzavart okozhat, gyógyulása heggel járhat.

Aki szeretné kipróbálni a lézeres epilációt, feltétlenül forduljon előtte bőrgyógyászhoz. >

A szőrtelenítési eljárás másik fajtája a depiláció.

Ide sorolhatjuk a szőrtelenítőkrémeket, a gyantázást és a szőr eltávolítását borotvával vagy szemöldökcsipesszel.

A legtartósabb szőrtelenítést szemöldökcsipesszel történő kiszedéssel és gyantázással lehet elérni. Mindkét kozmetikai eljárás ritkítja a szőrt, a szőrszálat mélyről tépi ki, így kb. négy hétig nincs szükség újabb szőrtelenítőkezelésre.

A gyantázás előnye még a többi eljárással szemben, hogy nemcsak a végtagok, hanem pl. a szemöldök, a bajusz, a bikinivonal esztétikailag zavaró szőrfelületének eltávolítására is alkalmas.

A szőrtelenítőkrémek használatát nem ajánlják a szakemberek, mivel e lúgos kémhatású anyagok úgy szőrtelenítenek, hogy összeroncsolják, tönkreteszik a szőrt alkotó keratint, ezáltal sokaknak allergiát, viszkető kiütéseket okoznak. IX. évf. / 5. szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!