Szívroham után emelkedik az öngyilkosság kockázata

A szívroham utáni egy hónapon belül háromszor nagyobb a valószínűsége, hogy valaki öngyilkosságot követ el, és öt évig még emelkedett marad - állapították meg dán kutatók.

Szívinfarktus Az Aarhusi Egyetem munkatársai tanulmányukban nem találtak különbséget a nők és a férfiak öngyilkossági kockázatnövekedése között, és a vizsgált egyének társadalmi-gazdasági helyzetétől is függetlennek bizonyult a rizikó emelkedése.

Mint Karen Kjaer Larsen kutatásvezető mondta, a kardiológiai rehabilitációs programoknak figyelembe kellene venniük eredményeiket. Emlékeztetett arra, hogy korábbi adatok szerint miokardiális infarktus után sok páciensnél jelentkezik szorongás és depresszió.

A Circulation című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban a Dániában 1981 és 2006 között gyűjtött népességi adatokat alapul véve a kutatók 20 ezer öngyilkosságot elkövetett ember jellemzőit vetették össze 200 ezer olyan személy adataival, akik nem próbáltak véget vetni életüknek.

A tanulmány az öngyilkossági kockázat emelkedésének számszerű értékét nem közölte, ám azt jelezte, hogy az átlagos gyakorisághoz képest akár háromszoros is lehet a szívrohamot követő egy hónapban.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen lesz az ég, csapadék kizárt. Az északkeleti, keleti szelet a Dunától keletre még az éjféli órákig élénk, északkeleten olykor erős lökések kísérhetik, majd a legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 18 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő helyeken kissé magasabb értékeket is mérhetünk. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.