Sportpálya helyett a patikába

Még mindig gyógyszerre és orvosi ellátásra költik befizetéseik döntő részét az egészségpénztári tagok, pedig a rendszernek épp a prevencióban és az egészségtudatosság formálásában lenne kitüntetett szerepe.

Kétszáz agyvérzés - van olyan cég, ahol az elmúlt nyolc évben ennyi tragédiát sikerült megelőzni a szűrővizsgálatokkal. Egy-egy jól működő program életmentő is lehet. Ennek ellenére a társaságok többségének nincs stratégiája az egészségmegőrzésre - ez nagyon lassan épül be a munkáltatói tudatba. Az egészségpénztárak vezetői szerint a prevenció, az előzetes gondoskodás még mindig elsősorban a multinacionális cégekre jellemző, a tagság pedig döntően gyógyszereit, illetve orvosi kezelését fizeti pénztári keretéből. Pedig hosszú távon mindenkinek kifizetődő, ha az alkalmazott szűrésekre jár, és időnként megengedheti magának a regenerálódást. Ám annak ellenére, hogy most kissé lazult a gyeplő, a pénztárak működését szabályozó előírások korábbi szigorításai épp a megelőzést szorítják háttérbe.

A 2007. június elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint az életmódjavító szolgáltatások után személyi jövedelemadót kell fizetni. Ebbe a körbe sorolták a természetgyógyászati szolgáltatást, a rekreációs üdülést, a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékeket, a gyógyteákat, a fog- és szájápolók ártámogatását, valamint az életmódjavító kúrát. Adókötelessé váltak a sporthoz kapcsolódó és sporteszközre fordított kiadások is, de az egészségpénztáraknak végül sikerült elérniük, hogy az előbbbihez kapcsolódó szolgáltatások mégiscsak az adómentes körbe kerüljenek. Július elsejétől ismét adómentesen lehet a sportoláshoz kapcsolódó kiadásokat finanszírozni az egészségpénztári befizetésekből, miután a parlament elfogadta az erre vonatkozó törvénymódosító javaslatot. A pálya-, uszoda- vagy terembérletet, illetve jegyet, valamint különböző sportfoglalkozások részvételi díját lehet adómentesen kifizetni. Az egészségpénztárak június elsejéig visszamenőlegesen alkalmazhatják ezt a szabályt.

Az enyhítés nem vonatkozik a sporteszközök vásárlására. A megtakarításból lehet ugyan szobabiciklit vásárolni, de az egészségpénztár által kifizetett összeg után személyi jövedelemadót kell leróni. Sportruházatra és utazásra viszont csak a fogyatékkal élők használhatják fel a megtakarítást.

A tagok körében a legnagyobb negatív visszhangot az OGYI-számmal rendelkező gyógyhatású termékek adókötelessége okozta. Nehezen elfogadható ugyanis, hogy a természetes gyógymódok, valamint a megelőzést támogató vitaminkészítmények egy egészségpénztárban nem számolhatók el adómentesen. A gyógyszerekre költött pénz negyedét az egészségmegőrzésre fordított kiadások tették ki.

A pénztárak megítélése szerint az adómentesen igénybe vehető szolgáltatások körének szűkítése nem sokban rendezte át a piacot: néhány, elsősorban fiatal befizetőt ugyan veszíthettek, a tagok döntő többsége azonban elsősorban a gyógyulására, gyógykezelésére veszi igénybe a biztosítói hátterét, nem a megelőzéséről gondoskodik: leginkább az optikusnál, a patikában vagy a fogorvosnál költik el pénzüket.

Lehoczky László, az MKB pénztárának vezetője szerint a munkáltatók adómentesen adható hozzájárulásának korlátozása érvágást okozott a rendszerben. (Ennek mértékét január elsejétől a minimálbér száz százaléka helyett húsz százalékban maximálta a törvényhozás.) Ez átlagosan több mint tizedével csökkentette a munkáltatói hozzájárulásokat, amelyek átlagos mértéke addig is 5-10 ezer forint között volt. Igaz, több munkaadóban épp a limitálás hatására tudatosult, hogy mennyit is adhatnának, s egészítették ki a korábban ennél alacsonyabb juttatást. Lehoczky László azt mondja, az adómentesen igénybe vehető szolgáltatások körének átrendeződése csak kissé éreztette hatását.

- Van olyan korosztály, amelyben csökkent a tagság népszerűsége, ők azok, akik elsősorban üdülésre és sportra fordították befizetésüket. A másik oldalon viszont egy sor olyan elszámolható elem is bekerült a rendszerbe, mint a vizitdíj, a napidíj, ami a pénztárat vonzóbbá teszi. Igaz, ez megint inkább a gyógyítás, és nem a megelőzés irányába "sodorja" a rendszert - mondja a pénztári vezető.

- Most adóköteles szolgáltatást nem érdemes a pénztáron keresztül igénybe venni, a legtöbb tagnak a megtakarítás éppen a gyógyszerszámlákra elegendő. Az MKB egészségpénztári tagjai sporteszközök vásárlására tavaly az utolsó negyedévben a korábbinál jelentősen többet költöttek. Az összes kiadáson belüli arány 11 százalék volt, ez az idei első negyedévben 8,8 százalékra esett. Még mindig a gyógyszer, gyógyászati segédeszközök, illetve a szemüveg vezeti a toplistát, a sportszerekre, üdülésre, sportolásra mindössze a kiadások 15 százaléka jutott.

A munkaadói hozzájárulás limitálása Bíró Andrea, a Dimenzió egészségpénztár egyik vezetője szerint is téves irány: a cégek nem, vagy csak kevesebbet tudnak egészségre költeni. A vezető azt is hozzáteszi: ráadásul ilyen haszonnal egyetlen befektetés sem kecsegtet: 100 forint után ugyanis 30 forinthoz jut a pénztártag, ha pedig leköti befizetését, ehhez újabb 10 forint jön, nem beszélve a több mint hétszázalékos hozamról. Ez összességében csaknem 50 százalékos kamatot jelent, s egyben olyan kiadásokra használható keretet, amelyeket amúgy is fedeznünk kell.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Felhőtlen, száraz idő várható. Általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, néhol a szelesebb északnyugati részeken ennél melegebb lehet a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.