Öröklődhet a trombózishajlam? (2)

Tény, hogy a trombózisra való hajlam öröklődhet, ám megfelelő életmóddal jelentősen csökkenthető a kockázat. Dr. Király Viktória laborspecialista az öröklődés hátteréről beszélt.

A trombofília örökölhető és szerezhető

Azt az állapotot, amikor a vér fokozottan hajlamos az alvadásra, trombofíliának nevezzük, melynek hátterében állhatnak szerzett és öröklött tényezők is. Fokozott alvadékonyság nem csak a véralvadási rendszer kórossága esetén fordulhat elő. A trombózisra való esélyt növelheti többek között a magas vörösvértest szám, vérlemezkeszám, autoimmun betegségek vagy például a mechanikus szívbillentyű.

Éppen az öröklött faktorok megléte teszik szükségessé, hogy azok, akiknek a családjában már előfordult trombózis , fokozottan figyeljenek az állapotukra. A közvetlen leszármazottaknak nagyobb a veszélyeztetettségük, mint az oldalági rokonoknak. Azokat, akik már átéltek tromboembóliás eseményt fiatal életkorban, nyilvánvaló kiváltó ok nélkül, mindenképpen ki kell vizsgálni trombofília szempontjából, a többi családtagnál csak más rizikófaktorok megléte esetén javasolt a kivizsgálás. Rizikófaktornak számít többek között a mozgásszegény életmód, az ülő foglalkozás, a dohányzás, a cukorbetegség, a magas koleszterinszint és vérnyomás is.

A Leiden-mutáció növeli a kockázatot

Az ún. Leiden-mutáció egy genetikai eredetű véralvadási zavar. Az V. véralvadási faktor génjében történik egy pontmutáció (a génbe helyen épül be egy rossz elem), melynek következtében az V. véralvadási faktor lebontása, inaktiválása lelassul. A kényes egyensúly - alvadjon a vér, ha sérülés van, de az ereken belül folyékony is maradjon - a vér alvadása felé billen el.

Azoknak, akik erre a tulajdonságra nézve egy "jó" és "rossz" gént örököltek a szüleiktől, kb. tízszeresre növekszik a trombózis kialakulásának esélye. Azoknak viszont, akik mindkét szülőtől mutált gént kaptak örökül, sajnos 80-100-szoros rizikónövekedéssel kell számolniuk. A trombózishajlam genetikai hátterét akkor érdemes kivizsgálni, ha fiatalkorban alakul ki trombózis és megfigyelhető a családi halmozódás is.

Változtatni, amin lehet!

"Nyilvánvaló, hogy az öröklött, genetikai sajátosságainkon nem tudunk változtatni, de a betegségek nagy részének kialakulásáért nemcsak öröklött, hanem környezeti, életmódbeli tényezők is felelősek" - ismerteti dr. Király Viktória, a Leiden-mutáció halmozottan fordul elő, mindenképpen meg kell tenni a szükséges életmódbeli változtatásokat. Az érintetteknek ugyanis maguknak is szükséges tenni az egészségükért. A legfontosabb, hogy ne dohányozzanak, szabaduljanak meg a túlsúlytól, kezdjenek mozogni, sportoljanak rendszeresen, fogyasszanak megfelelő mennyiségű folyadékot (vizet) és a nők mindenképpen egyeztessenek szakorvossal a megfelelő fogamzásgátlásról, változó korban a hormonpótlás kiválasztásáról. Életmódváltáshoz segítséget jelenthet, ha humánkineziológussal konzultálunk, illetve részt veszünk egy életmód felmérésen és tanácsadáson."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!