Óriási hír: napokat kibír a lefagyasztott emberi szerv

Napokra is tárolhatóvá válnak a szervek egy új "szuperhűtéses" módszerrel. Így például a máj 24 óra helyett akár több napon át is transzplantálható marad.

Amerikai kutatók azt állítják, új technikát dolgoztak ki a szervek tárolhatóvá tételére, "tartósítására". Így azok napokon át is megőrzik képességüket arra, hogy az emberi szervezetbe beültessék őket.

A szuperhűtés a szerv lefagyasztását kombinálja a tápanyagok és az oxigén véredényekbe való bepumpálásával. Az állatokon végzett kísérletek - amelyekről a tudósok a Nature Medicine tudományos szaklapban számoltak be - azt mutatták, hogy a lehűtött májak három napig is "életképesek" maradtak, a jelenlegi technológia 24 órás időtartamát jóval felülmúlva.

Szervátültetés (Fotó: Shutterstock)

Ha mindez embereken is működik, akkor annak nagy jelentősége lehet a szervdonorok esetében, és átalakíthatja a szervátültetés jelenlegi gyakorlatát. A BBC ennek kapcsán megjegyzi , hogy egy szerv testből való eltávolítása után az egyedi sejtek elkezdenek pusztulni. A hűtés ezt a folyamatot lassítja, mivel lelassítja a sejtek anyagcseréjét.

Angliai sebészek már 2013-ban végrehajtották az első "meleg" májtranszplantációt. Ekkor egy olyan szervet használtak fel, amelyet napokig tartottak testhőmérsékleten, egy gépben.

Az amerikai tudósok most viszont mínusz hat Celsius fokra hűtötték le az az átültetésre szánt szervek .

Mindez a donorok és a szervet megkapó személyek közötti jobb megfelelést is elősegítheti. Vagyis a két személy közötti hasonlóság a lehető legnagyobb lehet a jövőben. Mindez csökkentheti a kilökődés és a komplikációk veszélyét. Ugyanakkor a technika egyelőre csak a patkányok 10 grammos májánál működik, nem az emberek másfél kilós hasonló szervénél - figyelmeztet a hír kapcsán a BBC.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!