Melyik a legveszélyesebb drog?

Melyik a legveszélyesebb drog? Elég egyszerűnek tűnik elsőre a kérdés: nyilván az, amelyiknek a használatába a legvalószínűbb, hogy belehalunk. Valójában azonban a kérdés igen bonyolult, ugyanis egy kábítószer "veszélyessége" sokféle tényezőn múlik - kezdve a szerhasználót érintő rizikófaktorokon, egészen a társadalmat érintő veszélyekig.

Hogyan definiálhatjuk a "veszélyességet"?

David Nutt, a londoni Imperial College munkatársa, a világ egyik legismertebb drogszakértője vezette azt a 2010-ben készült kutatást, amelyben a Nagy-Britanniában elérhető (legális és illegális) kábítószerek károsságát igyekeztek megmérni egy sokdimenziós skála mentén.

Tizenhatféle paramétert választottak a szerek összehasonlításához; ezek között voltak a szerek direkt hatásai, illetve az egyes egyénekre tett hatások is. Direkt hatás például a túladagolás miatt bekövetkező halál; indirekt hatás pedig például az, ha egy használt tű HIV -vel fertőzi meg a szerhasználót. A szempontok között azonban nemcsak az egyénre tett hatás szerepelt, hanem a társadalomra rótt teher is.

Alkoholizmus ellen LSD-vel? Az egyik legerősebb hallucinogén kábítószer, az LSD már egyetlen egyszer használva is segíthet az alkoholistáknak leszokni az italról - állítják kutatók. Kattintson a részletekért! A listában szerepelt a halálozás, a függőség kialakulása , a mentális képességek károsodása, a társadalmi javak és felelősségek elveszítése (pl. ház vagy állás elvesztése), a fizikai sérülések, illetve a szerhasználattal összefüggő bűncselekmények valószínűsége. Ezeken kívül figyelembe vették, hogy a szerhasználó mennyibe kerül az államnak, illetve milyen nemzetközi kockázatokat hordoz.

A különböző kritériumokat a kutatóknak súlyozniuk is kellett: valamely hatásokat - alapvetően szubjektív módon - súlyosabbnak ítéltek, mint másokat. Abban, hogy mi legyen a 16 veszélyességi tényező, a tudósok könnyen egyetértettek, ezek a rangsorolásában azonban már nem. A britek és az európai kutatók például másképp rangsorolták a kritériumokat: előbbiek súlyosabbnak tartották a gazdasági, míg a kontinensen élők az egyént érintő károkat.

Vajon melyik a legveszélyesebb drog?

Vajon melyik a legveszélyesebb drog?

Minden tizedik másodpercben megöl egy embert az alkohol

Mindezek figyelembevételével tehát melyik lett a legveszélyesebb drog? Talán meglepő, de nem az illegális szerek valamelyike, hanem az alkohol; elsősorban az általa okozott társadalmi és gazdasági károk miatt. Az alkohol után a heroin és a szabad bázisú kokain, a crack következik (ebben a sorrendben); ezeknél nyilván az egyén számára okozott károk a dominánsabbak, ugyanakkor itt is vannak másokat is érintő káros hatások. A kannabisz (marihuana) a lista 8. helyén szerepel, míg az LSD az egyik utolsó helyet foglalja el a rangsorban. A cigaretta (dohány) a 6. helyen áll, szorosan a kokain után.

Annak ellenére, hogy az európai rangsor más súlyozás alapján állt össze, mint a brit, érdekes módon a végső veszélyességi lista nagyon hasonló lett. Csak néhány anyag szerepel kicsit más helyen - például a metamfetamin és az ecstasy.

Úgy tűnik tehát, hogy függetlenül a tényezők súlyozásától, az alkohol a legveszélyesebb drog. Rengetek direkt egészségügyi káros hatása van: a szív- és érrendszeri megbetegedésektől , a neurológiai problémákon át a májbetegségekig. Indirekt módon köze van a közúti balesetekhez, a promiszkuitásból fakadó nemi betegségek terjedéséhez is. A társadalomra igen nagy terhet ró az alkoholbetegek kezelése.

Forrás: IflScience.com

Forrás: IflScience.com Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján évente 3,3 millió ember hal meg az alkohollal összefüggésbe hozható okból; ez az összes halálozás 5,9 százalékát teszi ki. Ez azt jelenti, hogy minden tizedik másodpercben meghal valaki az alkohol miatt.

Melyik tehát a "legveszélyesebb"?

Az, hogy mit tekintünk a legveszélyesebb kábítószernek, társadalmi és politikai kérdés is. Sokan úgy gondolkodnak, hogy az illegális szerek jóval veszélyesebbek, mint a legálisak. Ez azonban, ahogy a fentiek is mutatják, nincs így. Az, hogy egy-egy államban mi számít legálisnak vagy illegálisnak, önkényesen dől el, függ az adott ország hagyományaitól, jogrendszerének történetétől stb.

Nagy-Britanniában például a heroint korábban kisebb dózisokban legálisan használták a heroinisták leszoktatásában. Ekkor, 1971-ben a hatóságoknak 1000 heroinhasználóról volt tudomásuk. Aztán a kormány szigorított a drogpolitikán: a heroin minden formában illegális lett. 1990-ben már 200000 heroinfüggőről tudtak. A drogszabályozás tehát politikai ügy, nincs sok köze ahhoz, hogy az egyes szerek mennyire veszélyesek vagy károsak.

Forrás IflScience.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől előbb fátyolfelhők vonulnak fel, majd a Dunántúlon és a középső tájakon alacsonyabb szinteken is megvastagszik a felhőzet. A Tiszántúlon délutánig még jobbára derült marad az ég. Az ország északnyugati felén helyenként fordulhat elő - jellemzően gyenge - eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél napközben egyre több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon átmenetileg meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 18 fok között valószínű, de a Rábától nyugatra pár fokkal hűvösebb lesz, ott a maximum már délelőtt beállhat. Késő este többnyire 3 és 9 közötti értékek várhatók. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!
kvíz
Melyik állat nyelve hosszabb a testénél? – Teszteld a tudásod! Az állatvilág tele van meghökkentő érdekességekkel. Tudtad például, hogy egyes állatoknak több szívük is van, képesek átharapni egy koponyát, vagy akár a vízen is járni?