Jót tesz a szívbetegeknek a tai chi

A krónikus szívelégtelenséggel élő emberek a hagyományos kínai mozgásforma, a tai chi művelésével javíthatják életminőségüket - állítják amerikai kutatók.

Már heti egy óra gyakorlás elegendő volt ahhoz, hogy jelentősen javuljon a vizsgálatba bevont emberek hangulata és önbizalma - írták a bostoni szakemberek az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányukban.

A felmérésben ötven amerikai szívbeteg szakképzett vezető irányításával tai chi órákat vett, míg a másik ötven fő szívproblémáival kapcsolatos előadásokat hallgatott. Mindkét csoport fizikai állapota hasonlóan alakult, ám a tai chit gyakorlók érzelmi állapota jelentősen javult a többiekhez képest: emelkedett napi tevékenységeikben mutatkozó aktivitásuk és jobb lett hangulatuk is.

A Beth Israel Deaconess Orvosi Központ kutatói úgy vélik, hogy ennek az ősi mozgásformának a művelése biztonságos alternatíva a szívelégtelenségben szenvedők számára. Korábbi vizsgálatokban már megmutatták, hogy a lassú, körkörös mozdulatokat és egyensúly-áthelyezéseket tartalmazó mozgásrendszer hasznos lehet a magas vérnyomásban vagy fibromialgiában szenvedő betegeknek, de a stresszt is hatásosan csökkenti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.