Instant ételek: hogyan károsítják a szervezetünket?

Az instant ételek gyors megoldást kínálhatnak azokban az esetekben, amikor sem időnk, sem türelmünk főzni, de ha túl gyakran választjuk ezeket, azzal sajnos a szervezetünknek okozunk hosszú távon károsodást.

A legtöbb instant vagy félkész étel jelentős mennyiségben tartalmaz foszfort, édesítőszereket, ízfokozókat, mesterséges aromákat és sót. Ezek a vegyületek nagyobb mennyiségben komoly károkat okozhatnak a veséknek.
Különösen azok vannak veszélyben, akik egyébként is vesebetegek vagy hajlamosak a nefrológiai problémákra. A szervezetben felgyülemlő foszfor hatással van a hormonokra, méghozzá kifejezetten arra, mely a vérben keringő kalcium mennyiségét szabályozza. Mivel ez lecsökken, a szervezet kalciumot von el a csontokból, így azok elgyengülhetnek, törékenyebbé válhatnak.

Gyerekkori elhízás

A gyermekkorielhízásveszélyeiről egyre többet hallani, mégis csak kevés szülő tesz komolyabb lépéseket gyermeke megfelelő étrendjének kialakításában. Ha az alábbi egyszerű szabályokat betartjuk, az eredmények is hamar jelentkezni fognak. Tudjon meg többet, kattintson!

A sok só, illetve a magas nátriumtartalom szintén károsíthatja a veséket, hiszen vízvisszatartást okoz a szervezetben, így a vesékre nehezedő nyomás nő. A nátriumnak hatása van például a vérnyomásra is, így a sóban gazdag ételek a kardiovaszkuláris rendszert is negatívan befolyásolják.
Az instant és félkész ételek emellett nagyobb mennyiségben tartalmazhatnak nátrium-glutamátot, egy olyan ízfokozót, melynek meglehetősen rossz híre van. Az E621 az arra érzékenyeknél allergiás tüneteket válthat ki, például lézgési nehézségeket, szapora szívverést, fejfájást, halántéktáji nyomást, égő és viszkető érzés, bőrfeszülést, mellkasi fájdalmat, szédülést, hányingert és ájulást.
Foszfor, nátrium-glutamát, só - az instant ételek káros hozzávalói

Foszfor, nátrium-glutamát, só - az instant ételek káros hozzávalói

Természetesen nem kell végleg lemondanunk ezekről az ételekről, időnként nyugodtan fogyaszthatjuk őket, ám legyünk tisztában a veszélyekkel, és igyekezzünk olyan termékeket választani, melyekben minél kevesebb adalékanyag van. A címke áttanulmányozása több szempontból is fontos lehet!

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 03. - február 09.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
34 900
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+9, +14 °C
Minimum:
+3, +8 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős időre van kilátás, kisebb eső, zápor is előfordulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge, közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag