Előrelépés az egykor halálos szívhiba kezelésében

Három évtizede még jellemzően halállal végződött a szív bal kamrájának veleszületett hiánya, azonban az új technológia és sebészeti módszerek lehetővé tették, hogy ezek a gyermekek megérhessék a felnőttkort - derült ki a New England Journal of Medicine folyóirat május 27-i számában közzétett egyik tanulmányból.

Dr. Richard G. Ohye, a University of Michigan gyermekszívsebésze munkatársaival két eszközt tesztelt, amelyek vért és így oxigént juttatnak az 549 olyan gyermek testébe, akiknél a bal kamra nem fejlődött ki vagy nem működik megfelelően.

A billentyűk működése

A rendellenesség 5 ezer újszülött esetében egynél fordul elő. Korábban ezek a gyermekek halálra voltak ítélve, azonban 30 évvel ezelőtt Dr. William Norwood, a Boston Children's Hospital orvosa kidolgozott egy olyan eljárást, amely során egy söntöt építenek be, melyen keresztül a vér a szívből a tüdőbe jut, ahol oxigént vesz fel. A Norwood-eljárásnak nevezett módszer következő lépése egy második műtét 4-6, majd egy harmadik, 18-36 hónapos korban. Sikertelenség esetén a gyermekekre szívátültetés várt.

A vizsgálatban a régebbi és az újabb söntöt tesztelték, előbbi a főverőeret, az aortát köti össze a tüdőartériával, míg utóbbi a szív jobb kamrájából vezet a tüdő főartériájába. Az újabb sönt jobb eredményekkel kecsegtet az első 12 hónap során (túlélés 74 százalék, szemben a régi módszer 64 százalékával), azonban alkalmazásakor több szövődménnyel kell számolnunk és 32 hónap után körülbelül ugyanazt az eredményt érhetjük el.

"Legalább hatéves korukig szeretnénk nyomon követni ezeket a gyerekeket" - mondta el Dr. Gail D. Pearson, a vizsgálatot finanszírozó amerikai National Heart, Lung and Blood Institute kardiológiai kutatóprogramjának vezetője. "Ezek a gyerekek működő bal kamra nélkül is megérhetik a felnőttkort, sőt akár középkorú felnőtt is válhat belőlük. Néhányan normális életet élhetnek, sőt sportolhatnak, másoknál több gond jelentkezik."

"Az eredményektől függetlenül új korszakba léptünk" - jelentette ki Ohye. "Ez az első randomizált vizsgálat, amely egy veleszületett szívhiba műtéti megoldását követi nyomon."

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +23 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. A nap során hidegfronti hatás lesz a domináns, ami sokaknál okozhat majd kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra