Elhízott: lehet, hogy rossz a biológiai órája

Az amerikai Texas A&M Egyetem kutatói megvizsgálták, hogyan befolyásolják a biológiai óra szabálytalanságai az elhízással összefüggő anyagcsere-rendellenességeket.

Dr. Chaodong Wu élelmezéstudományi egyetemi docens és Dr. David Earnest idegtudományi professzor vezette a texasi egyetem különböző részlegeinek összefogásával zajló kutatást, amely az anyagcsere-betegségek, az elhízás és a szervezet biológiai órájának összefüggéseit vizsgálta. A kutatók tanulmányukat a Journal of Biological Chemistry című szaklapban tették közzé.

Az állatok - és így az emberek - alvását, táplálkozását a cirkadián ritmus, azaz a "napi biológiai óra" határozza meg Earnest szerint, aki a Medical Xpress-nek nyilatkozott . Szerinte már korábban is bizonyították más tanulmányok, hogy a biológiai óra és az anyagcsere-betegségek között van összefüggés.

Wu szerint a cirkadián ritmus irányítja a sejtek napi ritmusát bizonyos szövetekben. Több fiziológiai folyamatot, így az anyagcserét és a gyulladásokat is befolyásolja mindez. A biológiai órának a frissebb megfigyelések szerint így az elhízáshoz és a diabétesz kialakulásához is van köze.

Közismert, hogy az egészségtelen ételek nem tesznek jót. Ám a texasiak most azt bizonyították, hogy az még rosszabb helyzetbe hozhatja az érintetteket, ha az egészségtelen ételeket rossz időpontban eszik. Az egészséges életmódhoz a kutatók szerint hozzátartozik, hogy nem kell sokáig aludni, és nem kell éjjel enni.

Elhízott: lehet, hogy rossz a bilogógiai órája (Fotó: Europress)

Wu és Earnest felidézték a korábbi kutatásokat. Ezek kimutatták, hogy ha egereket genetikailag manipuláltak, és biológiai órájukat "megrongálták", akkor megváltozott az anyagcseréjük és elhíztak. Ebben a folyamatban kulcsszerepet játszanak az úgynevezett makrofágok, amelyek a gyulladásokban is fontosak. Ezek olyan immunsejtek, amelyek önálló, sejtszintű biológiai órával rendelkeznek.

A texasiak most kimutatták, hogy a túlzott táplálkozás összezavarja a cirkadián ritmust, ami gyulladásos folyamatokhoz vezet a zsírszövetekben. Mindez végül a gyulladásos állapotot és a zsírlerakódást az egész szervezetben is negatívan befolyásolja, ami cukorbetegség "előszobáját" jelenti, azt, hogy a sejtek elkezdenek "éhezni".

A magas zsírtartalmú ételek egerekben elhízást és anyagcsere-rendellenességeket idéztek elő - ezt a hatást már régóta ismerik a kutatók. Ám azoknak az egereknek, amelyeknek még a biológiai óráját is megrongálták, még rosszabb lett a helyzetük. A kísérletek abból a szempontból is hasznosak lehetnek a texasi kutatók szerint, hogy a jövőben az orvosi kezelések hatékonysága is javulhat, hiszen jobban oda kell figyelni ezentúl arra, hogy az időbeliséget figyelembe vegyék a különböző terápiák során.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.