Defibrillátorokat kaptak a mentősök

Három defibrillátort adományozott Országos Mentőszolgálatnak (OMSZ) a BASF Hungária Kft. A készülékek éppen olyanok, mint amilyeneket a a Vészhelyzet című, amerikai kórházsorozatban lehet látni. A 3 defibrillátor értéke 7 millió forint.

Mostantól az Országos Mentőszolgálat mind a 150 eset-rohamkocsija fel van szerelve a legmodernebb életmentő eszközökkel - derült ki az átadási ceremónián.

Ez nem önerőből valósult meg: különféle cégektől és szervezetektől kapott több tízmillió forintos támogatást és orvosi eszközöket az OMSZ 2007-ben.

A mentőknek szükségük van ezekre az életmentő műszerekre, tavaly például 600 ezer esethez riadóztatták a mentőszolgálatot, és több ezer ember életét mentették meg a modern felszereléssel dolgozó orvosok.

Az új defibrillátoroknak két funkciója van, egyrészt például EKG-t és vérnyomást figyelnek, másrészt szakemberek számára használható, tehát nem félautomata, hanem manuális defibrillátorként működnek.

A BASF tavaly decemberben döntött úgy, hogy a karácsonyi ajándékokra szánt összeg egy részét inkább orvosi műszer vásárlására fordítja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra