Brutális a vörösvérsejt születése

Kutatók azonosították a vörösvérsejtek kialakulása mögött meghúzódó mechanizmust. A vérrendellenességek és a rákos megbetegedések új kezelési módszerei jöhetnek.

A test minden sejtje, legyen bőr-, izom- vagy akár agysejt olyan generikus sejtként kezdi meg működését, amely aztán egy specializációs folyamat révén vesz fel egyedi jellegzetességeket. Sehol sem nehezebb ez a folyamat, mint a vörösvérsejteknél. Annak érdekében ugyanis, hogy a lehető legtöbb hely maradjon az oxigént hordozó fehérje, a hemoglobin számára, a kiinduló vörösvérsejten belül a mag, a mitokondriumok, a riboszómák és így tovább mind megszűnnek. A hemoglobint hordozó vörösvérsejtek elengedhetetlenek a szervezet számára, hiszen ezek viszik el az összes szövetbe a sejtek normális működéséhez elengedhetetlen oxigént.

vörösvérsejtek
A vörösvérsejteknek specializálódniuk kell, hogy oxigént tudjanak szállítani

De hogyan kezdődik a sejtek átalakulása? A folyamatot több mint 20 évig tanulmányozta Daniel Finley, a Harvard orvosi karának biológiaprofesszora. A Bostoni Gyermekkórház Mark Fleming patológiaprofesszor vezette kutatóival együtt végül Finley és munkatársai meghatározták a vörösvérsejt-specializáció mögötti mechanizmust, és kiderült, hogy egy már 1995-ben felfedezett enzim irányítja. A Science folyóiratban ismertetett megállapításaik új vérképzőszervi és rákos megbetegedéseket célzó kezelési módszerek kifejlesztéséhez vezethetnek.

"Az erősen specializált sejtek nagyon fontosak olyan folyamatokhoz, mint az oxigénszállítás a szövetekhez, a látás vagy a reprodukció, illetve a bőr kialakulása. Ha pontosan megértjük, hogyan történik, jobb betekintést nyerünk az élő dolgok néhány legfontosabb jellemzőjébe" - mondta Finley. "

A sejtek specializálódása során a generikus, éretlen sejtek nemkívánatos részei elvesznek. A kutatók azonosították a mechanizmust, amely felügyeli, hogy mely részek semmisüljenek meg, és mely részek maradjanak épen, mielőtt az éretlen vörösvérsejt teljes értékűvé válik.

Finley szerint a folyamatot az UBE2O nevű enzim irányítja, amely a pusztulásra ítélt sejtrészeket egy ubiquitin nevű kis fehérjével jelöl meg. Ez a címkézés lehetővé teszi a proteaszóma (egy igen bonyolult fehérjelebontó komplexum) számára, hogy felismerje a megsemmisítésre szánt sejteket. Az úgynevezett ubiquitin-proteaszóma rendszer (UPS) folyamatosan gondoskodik a szervezetben a felesleges fehérjék eltávolításáról.

A vérsejtek tanulmányozása során Fleming azonosított egy mutáns egeret, amelyből hiányzott az UBE2O enzim. Fleming tudta, hogy Finleyt érdekli az enzim és lehetséges szerepe a sejtek specializációjában. A kutatók megfigyelték, hogy az enzim nélküli egerek anémiásak voltak, ami a hemoglobin alacsony szintjét jelenti a vérükben. A megfigyelés alátámasztotta, hogy az UBE2O szerepet játszhat a vörösvértestek fejlődésében.

A XIX. században még "vészesnek" leírt vérszegénység (anémia) a B12-vitamin felfedezésével mára már a legjobban gyógyítható hematológiai betegséggé szelídült. "Vészesnek" azért nevezték el, mert a vérsejtek megfogyatkozása drámai volt, a vörösvérsejtek száma akár a normális egytizede alá is süllyedhetett. Miután felfedezték, hogy a betegség lényegében B12-vitaminhiányra, illetve felszívódási zavarra vezethető vissza, a betegséget ma már nem mondhatjuk "vészesnek". Részletek!

A fehérjeelemzésre támaszkodó vizsgálatok sorozatával a kutatók megerősítették az enzim szerepét. Eredményeik szerint azok a vörösvérsejtek, amelyekből hiányzott az UBE2O, fehérjék százait tartották meg, és nem specializálódtak. A kutatók azt is kimutatták, hogy amikor az éretlen vörösvérsejtekből izolálták és más sejttípusokban tesztelték, az UBE2O még mindig a megfelelő fehérjéket jelölte meg a pusztulás érdekében, ami arra utal, hogy az enzim a vörösvérsejt-specializáció elsődleges szabályozója.

Arra még választ kell kapniuk, hogy a vörösvérsejtekben talált mechanizmus más sejtek specializációját is kontrollálja-e. Finley szerint valószínűleg ez a helyzet. Mivel az enzim fontos szerepet játszik a vörösvérsejtek kialakulásában, a kutatók remélik, hogy munkájuk bizonyos vérrendellenességek és a vérrák kezelését is elősegítik.

Forrás: sciencedaily.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, különösen a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben a magasabban fekvő helyeken tartósabb ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.