Bajt okozhat a medence a szívbetegeknek

Az úszómedencék éjszakai fényrendszere megzavarhatja a beültetett szívgyógyászati segédeszközök, köztük a defibrillátorok és pacemakerek működését, derült ki egy esettanulmány-sorozatból.

Az úgynevezett beültetett kardioverter defibrillátorok (ICD-k), köztük a szívritmus-szabályzók működését negatívan befolyásolhatják az úszómedencék éjszakai megvilágításáért felelős fényrendszerek működéséből fakadó elektromos hullámok, figyelmeztetnek a kutatók.

A ismert bejelentett esetek kizárólag fiatal (8-23 év közötti) aritmiás betegeket érintettek, de ez nem jelenti azt, hogy idősebb korban ne fordulhatna elő hasonló probléma. "Nem szeretnék vészmadár lenni, mert úgy gondolom, hogy sokkal több esetről lenne már tudomásunk, ha a medencék világítórendszeréből származó elektromos hullám valóban gyakran okoznának interferenciát" - jegyezte meg dr. Daniel Shmorhun, az austini Közép-Texasi Dell Gyermek-egészségügyi Központ kardiológus munkatársa.

"A beültetett úszómedencében tartózkodott" - folytatta dr. Shmorhun. "Mikor a medencében tartózkodtam, és éppen a víz alatti lámpától készültem elrugaszkodni, mikor hirtelen sokkszerű hatást éreztem a szívem körül" - mesélte el a szokatlan élményt az egyik fiatal páciens.

A víz nagyon jól vezeti az áramot, ezért a fényrendszerből kiszivárgó elektromos hullám aktivitást könnyen felerősítheti a medence vize, magyarázta a jelenség hátterét Shmorhun. Az aritmia, más szóval rendszertelen szívverés krónikus állapot, melyet a szívműködés normálistól eltérő elektromos impulzusai okoznak. A betegség enyhébb esetei nem okoznak egészségi problémákat, de súlyosabb formában akár életveszélyes is lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

Az ország délnyugati harmadában a vastagabb felhőzet fokozatosan vékonyodik, és vonul déli irányba, másutt általában napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok délután időszakosan jobban összeállhatnak. A délnyugati határ mentén kisebb eső, záporeső előfordulhat, az ország többi részén csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, napközben főképp északkeleten, keleten, estétől már több helyen erős, néhol akár viharos lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.