Az alkohol gyakrabban okozhat rákot, mint gondoltuk

Az alkoholfogyasztás a korábban véltnél jobban megnöveli a rák kialakulásának kockázatát - állapították meg az Imperial College London tudósai. Kutatásukból az is kiderült, hogy a kávézás viszont védelmet jelenthet a májrák ellen.

Az Imperial College London szakértői 860 olyan kutatás adatait elemezték, amelyek élelmiszerek és tápanyagok fogyasztása és 11 különböző ráktípus kialakulása vagy azok miatt bekövetkező halál kapcsolatát vizsgálták.

Az alkoholfogyasztás a rákbetegség számos fajtájához köthető: a fej és a nyak megbetegedéseihez (száj-, garat- és gégerákhoz), a nyelőcső- és bélrákhoz , valamint a mell- és a májrákhoz. A tanulmány szerint ugyanakkor naponta legalább egy csésze kávé elfogyasztásával csökkenthető a májrák és a bazálsejtes karcinóma (bazalióma) kialakulásának kockázata. A hatást a koffeines és a koffeinmentes kávé esetében is megfigyelték.

Így véd a kávé

A kávé antioxidánsként és gyulladásgátlóként működik, így védelmet nyújthat a gyulladások által elindított betegségek, így a rák ellen is. A tejtermékek és a teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása a vastagbélrák kialakulásának kockázatát csökkenti - állapították meg a szakértők.

Az alkoholfogyasztás a rákbetegség számos fajtájához köthető.
Az alkoholfogyasztás a rákbetegség számos fajtájához köthető. A kép illusztráció. Forrás: Getty Images

A vizsgálatot támogató Rákkutatási Világalap (WCRF) kutatásért és innovációért felelős igazgatója, Giota Mitrou szerint további vizsgálatokra van még szükség a kávé és a rák, valamint az alkohol és az egyes ráktípusok közötti összefüggés mechanizmusának megértéséhez. Mitrou azt javasolja azoknak, akik aggódnak amiatt, hogy étrendjük hatással lehet a rák kialakulására, hogy tanulmányozzák a WCRF rákmegelőzési útmutatásait. Az útmutatás szerint ajánlatos az alkoholfogyasztás limitálása, az egészséges testsúly megőrzése, a fizikai aktivitás és a teljes kiőrlésű gabonákat, zöldséget, gyümölcsöt és hüvelyeseket tartalmazó étrend.

Minél több az alkohol, annál nagyobb a kockázat

Az alkohol azért növeli a rák kockázatát, mert az alkoholt lebontó anyagcsere-folyamatok során olyan vegyületek is keletkeznek, amelyek a DNS-hez kötődve mutációkat hozhatnak létre, ezek pedig elrákosodhatnak. Az alkohol megemelheti a mellrák egyes típusainak kifejlődéséhez köthető hormonok szintjét is. Általánosságban véve minél több alkoholt fogyaszt valaki, annál nagyobb a kockázata annak, hogy kialakul nála valamilyen ráktípus - vélik a tudósok.

Megölheti-e a kórokozókat, ha alkoholt iszunk? Olvasson tovább !

A tanulmány szerzői szerint kiemelten fontos lenne célzottabb közegészségügyi irányelvek kialakítása, amelyek segíthetnek tudatosítani az emberekben az alkohol és a rák közötti kapcsolatot és ösztönözni őket az alkoholfogyasztás mérséklésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, így döntően gyengén felhős, napos idő várható, a nyugati, de a délnyugati határ közelében még délután is előfordulhatnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A hét közepén sem érvényesül fronthatás, továbbra is frontmentes időben lehet részünk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!