Árthat a tiszta oxigén infarktus után

A tiszta oxigén belélegeztetése nagyobb kockázatot jelenthet, mint amennyi előnnyel jár szívinfarktus miatt kórházba szállított betegeknek. A korábbi elképzeléseket megcáfoló eredményt a Cochrane Database of Systemic Reviews közölte.

Heveny infarktus következtében őrzőszobába kerülő betegeket a vérkeringés veszélyeztetett állapota miatt világszerte oxigén belélegeztetéssel kezelik. Ez logikusnak is tűnt, de most kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy itt is veszélyes a megfelelően ellenőrzött vizsgálatok bizonyítékai helyett jószándékú okoskodásra hagyatkozni.

Szívinfarktus

"Sürgős, véletlenszerű kiválasztással végzett, jól tervezett vizsgálatra van szükség, hogy tisztázza azt az ellentmondást, mely heveny infarktus miatt a rutinszerűen alkalmazott oxigén lélegeztetés esetleges veszélye, illetve a jelenleg érvényes kezelési irányelvek szerint általánosan elfogadott javaslata között van" - írja Juan Gabello és Tom Quinn a tudományos értekezésben.

Az áttekintő közlemény három véletlenszerű betegkiválasztással folytatott vizsgálat adatait összegezte. Az összevont elemzés 387 beteg eredményei alapján történt. Az eredmények azt mutatták, hogy az oxigénnel kezelt betegek halálozásának esélye háromszorosa volt az egyébként hasonló módon ellátott, de oxigént nem belégző betegekéhez képest.

A kutatók hangsúlyozzák, hogy mivel a halálesetek száma még így, a három tanulmány adatainak összesített értékelésével sem volt túl nagy, ez csak fölveti az oxigén kezelés veszélyét, de nem bizonyítja azt. Kiemelik, hogy oxigén adása a fájdalomcsillapító igényt sem csökkentette.

"Mivel az infarktus lényege, hogy a szívizomzat egy része valamelyik koszorúér elzáródása következtében nem kap elég oxigént, azt hisszük, jót teszünk, ha a betegnek belélegeztetéssel több oxigént adunk. Ám a látszólagos logikát tényekkel kell ellenőrizni" - nyilatkozta Quinn professzor.

"A szívgyógyászatban több eset igazolta, hogy a közvélemény elfogadta nézetről kiderült, a beavatkozás kifejezetten káros. A gondosan elvégzett vizsgálat ezt igazolta bizonyos szívritmuszavarok kezelésére alkalmazott készítmények használata esetén is" - tette hozzá.

Lehet, hogy itt az oxigén adásának mértéke számít: voltak már adatok, hogy a túl tömény oxigén a koszorúerek összehúzódását okozza és növeli az infarktus nagyságát.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!