A vércsoporttól függ a szívbetegség?

Az A, a B és az AB vércsoport egy friss tanulmány szerint enyhén fokozza a szívproblémák kialakulásának veszélyét.

A szakértők hozzátették: a genetikailag kódolt hátrány egészséges életmóddal, azaz kiegyensúlyozott táplálkozással, rendszeres mozgással és karban tartott vérnyomással, koleszterinszinttel, illetve megfelelő testsúllyal csökkenthető.

"Az eredményeink alapján a vércsoport valóban a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezője lehet" - erősítette meg dr. Lu Qi, a Harvard Egyetem táplálkozástudományi professzora. "Mindenkinek egészséges életmódot ajánlunk, de bizonyos vércsoportok esetében kiemelt figyelemre van szükség" - tette hozzá. A beszámoló az című szakfolyóirat augusztusi számában jelent meg. Bár ok-okozati összefüggést nem sikerült alátámasztani a vércsoport és a szívbetegségek között, a statisztikai összefüggés egyértelmű.

Dr. Qi és csapata több mint 60 000 nő adatait vette górcső alá, akik a kórházi ápolók egészségi állapotát vizsgáló felmérésben vettek részt, illetve 17 ezer olyan személyét, akik szintén egészségügyi dolgozók követéses elemzéséhez szolgáltattak információt. A 30 és 75 év közötti alanyokat több mint 20 éven át figyelemmel kísérték. A kutatók rájöttek, hogy a legritkább, AB vércsoportú embereknek 23 százalékkal nagyobb esélyük vagy a szívbetegségre a nullásokhoz képest. Ez az arány B vércsoport esetén 11 százalék, míg A-nál 5 százalék. Az egyesült államokbeli népesség 7 százaléka AB, míg 43 százaléka nullás vércsoportú.

A vércsoport jelentette kockázat becslésére dr. Qi és kollégái számoltak az olyan faktorok módosító hatásával is, mint az étrend, a kor, a súly, a nem, a rassz, a dohányzás, a menopauza és a kórtörténet. A kutatásban résztvevők többsége fehér volt, így az eredményekről nem lehet tudni, hogy kiterjeszthetőek-e valamennyi népcsoportra, miként az sem világos, hogy a vércsoport pontosan hogyan játszhat szerepet a problémák kialakulásában.

Erős a feltételezés, miszerint az A-s vércsoport magas "rossz" koleszterinszinttel, azaz LDL-értékkel társul, míg a nullás rögképződést akadályozó anyagot tartalmazhat."Korábbi tanulmányok is rámutattak, hogy a nem nullás vércsoport növeli a koszorúér-megbetegedés esélyét, így nem meglepőek az eredmények" - mondta dr. Gregg Fonarow, a Kalifornia Egyetem kardiológusa, aki úgy véli, hogy a vércsoport több módon is fokozhatja a kockázatot. Kulcsfontosságú lehet, hogy az említett esetekben valóban magasabb a koleszterinszint és valószínűbb a rögképződés, ráadásul a gyulladásra adott immunválaszok is eltérhetnek ettől függően.

"A most feltárt kockázat minimális. Továbbra is a kor, a vérnyomás, a koleszterinszint, a dohányzás, a cukorbetegség és a többi ismert tényező marad a megelőzés középpontjában" - összegezte dr. Fonarow.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.