A vaspótlás legfontosabb szabályai

A vashiány igen elterjedt probléma, amely rendkívül kellemetlen tünetekkel jár. A panaszok megfelelő vaspótlással megszüntethetőek, ennek során azonban több tényezőt is figyelembe kell venni.

Vas pótlására már kis mennyiségű vashiány esetén is szükség van, amennyiben pedig már vashiányos vérszegénység is fennáll, úgy az orvosi vizsgálat is elengedhetetlen. Ilyenkor a szakember előírásának megfelelően a javasolt készítménnyel kell pótolni a hiányt. Természetesen a vasat is elsősorban étkezéssel kell bevinni, ám előfordulhat, hogy még így sem tudjuk feltölteni a vasraktárakat.

A szervezet vastartalmának zöme a vörösvérsejtek hemoglobinjában található, így vashiány esetén hamar felléphet vérszegénység is. Részletek itt.

Így történhet például terhesség során a fokozott szükséglet miatt, hiszen a növekvő magzat az anyukától veszi el a számára szükséges tápanyagokat és nyomelemeket, így a vasat is, amelyre igen nagy szüksége van a megfelelő fejlődéshez. Ezen kívül előfordul, amikor valamilyen vérzéssel veszítünk vasat, beleértve például a menstruációt, a bélrendszeri vérzéseket vagy a baleset következtében fellépő vérveszteséget. Érdemes megemlíteni továbbá, hogy emésztőrendszeri gyulladásos betegségek okán is keletkezhet hiány, amelynek hátterében a vas felszívódási zavara áll. Vérszegénység alakul ki akkor is, ha krónikus gyulladásos betegség áll fenn, esetleg rosszindulatú daganatos elváltozás van a szervezetben, mert ilyenkor az immunrendszer fogva tarja vasat a raktárakban.

A vas legjobban állati eredetű élelmiszerekből szívódik fel
A vas legjobban állati eredetű élelmiszerekből szívódik fel

Lehetséges pótlásformák

Fontos, hogy amennyiben valakinél vashiányt állapítanak meg, úgy ki kell deríteni azt is, hogy mi váltotta ki a problémát. Akár súlyos betegség is megbújhat ugyanis a háttérben, sőt bizonyos esetekben a vasbevitel növelése még ronthat is az érintettek állapotán.

A pótlás módja az alapbetegségtől és a vashiány mértékétől függ. Amennyiben csupán csekély a hiány, úgy jól összeállított vegyes táplálkozással is jó eredményeket lehet elérni. Ha viszont ez nem vezet sikerre, vagy ha a hiány túlzottan jelentős, akkor a vasat táplálékkiegészítő, gyógyszer formájában célszerű bejuttatni. Szélsőséges esetben előfordulhat az is, hogy kórházi körülmények között, intravénás injekció útján kell vasat juttatni a páciens szervezetébe.

Mire kell figyelni vasszedés mellett?

Dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosa óva int bárkit attól, hogy önhatalmúan szedjen hosszabb ideig vasat, mert súlyos betegség, daganat felismerését lehetetlenítheti el vele. Túladagolás alapvetően csak 12 év alatti gyermekeknél fordul elő súlyos formában, míg felnőtteknél csak néhány ritka betegség mellett áll fenn ez a kockázat.

A vas pótlásának megvannak a maga szabályai, amelyekre ügyelni kell, hiszen vannak olyan vitaminok és nyomelemek, amelyek segítik, illetve olyanok is, amelyek gátolják a vas felszívódását. Amennyiben valaki olyan gyógyszereket, étrend-kiegészítőket szed, amelyek ez utóbbi kategóriába esnek, úgy a vas bevétele után (vagy előtt) legalább 2 óra szünetet kell tartani. A vas felszívódását gátolja például a magnézium , egyes savcsökkentők, antibiotikumok, illetve hormonkészítmények is, mint például a pajzsmirigybetegségre alkalmazott szerek. Szintén nehezítik a bevitt vas hasznosítását a teljes kiőrlésű, magas rosttartalmú gabonák, a kávé, a tea, a tej és a tejtermékek, valamint a spenót. Ezzel szemben a C-vitamin és az A-vitamin elővitaminjának számító béta-karotin egyaránt támogatja a vasfelszívódást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!