A leggyakoribb tévhitek a testünkről

Vannak olyan, az egészségünkkel kapcsolatos mondások, állítások, amiket akár már kiskorunktól fogva folyamatosan hallhattunk innen-onnan. Csakhogy azért, mert több helyen is hallottuk őket, még nem feltétlenül igazak.

A vizeletünk steril

Biztosan sokan hallották már, hogy ha fertőtlenítő híján az is segíthet, ha levizelünk egy sebet. Nos, ők jó, ha tudják, hogy a vizelet nem steril, sőt, valójában legalább 85 féle baktérium található benne. Persze ha valaki ne adj' isten olyan helyzetbe kerül, hogy a szomjan halástól félve meg kell, hogy igya a saját vizeletét, azt ez ne tartsa vissza - de csak azért, mert akkor valószínűleg kisebb gondja is nagyobb néhány baktériumnál.

Nem lehetünk betegek, ha bertatjuk az öt másodperces szabályt

Az padlóra esett étellel kapcsolatos állítást (ha öt másodpercen belül felvesszük, nem kerülhet rá annyi baktérium, hogy bajunk legyen tőle) tudományosan is tesztelték. Az eredmény szerint az, hogy az ételre ilyenkor mennyi baktérium kerül, az nem attól függ, hogy mennyi időt töltött a padlón, hanem attól, hogy milyen ételről, és milyen padlóról beszélünk. A ragacsos, lágyabb állagú ételekre több káros anyag, baktérium ragad rá, mint mondjuk egy darab száraz kenyérre. A kerámia, csempe felületekről pedig több baktérium "szedhető" fel, mint a fapadlóról vagy szőnyegpadlóról.

A földre esett ételt nem elég gyorsan felkapni, minden esetben meg kell tisztítani, mielőtt valami komoly fertőzést összeszednénk. Hogy miért nem működhet az "öt másodperces szabály", arról az alábbi cikkünkben írtunk!

A borotválkozás megerősíti a szőrzetet

Itt valójában a szemünk csap be minket . A szőrszálak a gyökerük felé haladva egyre vastagabbak, így borotválkozás után a serkenő borosta valóban sötétebbnek és erősebbnek tűnhet. Ez viszont megszűnik, ha hagyjuk tovább nőni a szőrszálakat.

Tévhit csupán, hogy a borotválkozás erősíti a szőrszálakat
Tévhit csupán, hogy a borotválkozás erősíti a szőrszálakat

A fejünkön keresztül adjuk le a legtöbb hőt

A sapkaviselés megszállottjainak egyik állandó példamondata. Pedig valójában a testünk minden részén nagyjából ugyanannyi hőt adunk le. Persze télen, ha tetőtől talpig beöltözünk, de a fejünket szabadon hagyjuk, akkor természetes, hogy az hűl ki a leghamarabb. De ez ugyanúgy igaz lenne, ha mondjuk nadrágot nem viselnénk.

Az agykapacitásunknak mindössze 10 százalékát használjuk

Senki sem tudja pontosan, hogy ez a tévhit honnan származik. Agyi vizsgálatok azonban bebizonyították, hogy valójában szinte állandóan dolgozik nagyjából a teljes agyállományunk.

Forrás: prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A nap folyamán a fátyolfelhőzet dél felé levonul, a vastagabb felhőzet is fokozatosan szakadozik, gomolyosodik, majd határozottabban késő délutántól csökken. Főként északkeleten, keleten néhol kisebb zápor is előfordulhat, akár jégdara kíséretében. Napközben nagyobb területen megélénkül az északias szél.A hőmérséklet csúcsértéke 14 és 19 fok között alakul. Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!