Új remény Alzheimer-kórban szenvedőknek

Mély agyi stimulációval próbálják felvenni a harcot az Alzheimer-kór ellen amerikai kutatók.

Mély agyi stimulációval az Alzheimer-kór ellen

Míg az Alzheimer-kór kezelésében a legtöbb gyógymód a memória javítását célozza meg , az Ohiói Állami Egyetem Wexner Orvostudományi Központjának kutatói mély agyi stimulációs eljárással próbálkoznak a betegek problémamegoldó és döntéshozó képessége csökkenésének lelassítására.

Alzheimer-kór: az első jelek Az Alzheimer-kór kezdetét jelző csendes rohamokat fedeztek fel az amerikai Baylor Orvostudományi Főiskola kutatói. A szakemberek speciális vizsgálati eszközökkel mutatták ki, hogy az idegsejt-pusztulással járó betegség a halántéklebeny mélyén elhelyezkedő hippokampuszban előforduló rohamokkal kezdődik . A jelenséget egereken már 10 évvel ezelőtt is felfedezték, de már két emberi páciensen is sikerült kimutatniuk a baljós jeleket.

Mély agyi stimulációval az Alzheimer-kór ellen, Alzheimer-kór Parkinson-kór időskori elbutulás demencia
A mély agyi stimuláció új remény az Alzheimer-kórban szenvedőknek?

A mély agyi stimulációs eljárás (DBS) esetében az Alzheimer-betegek homloklebenyébe műtéti úton elektródákat ültetnek be, hogy segítségükkel elektromosan ingereljék az egyes agyi régiókat, struktúrákat. A homloklebeny a felelős a személyiségért, a beszédért és a mozgás megtervezéséért, kivitelezéséért.

Parkinson-betegség kezelésében a DBS-t már régóta használják, de az Ohiói Állami Egyetem szakembereinek tanulmánya az első, amely a DBS-t Alzheimer-kóros betegeknél alkalmazza az agy olyan területén, amely viselkedési szabályozásokért felelős.

Semmi sem javítja az ítélőképességet

"Számos olyan eszközünk vagy gyógyszerünk van, amely segít az Alzheimer-kórosok memóriájának javításában , de nincs semmi olyan, amely segítené javítani ítélőképességüket, jó döntéseiket vagy növelni a képességüket, hogy a végrehajtandó feladatra koncentráljanak, hogy ne vonja el semmi a figyelmüket. Napi feladataik ellátásához - mint az ágy megvetése, az élelem kiválasztása, az értelmes kapcsolattartás a barátokkal és a családtagokkal - szükség van ezekre a képességekre" - magyarázta Douglas Scharre a Journal of Alzheimer's Disease című folyóiratban bemutatott tanulmány társszerzője.

"A homloklebeny felelős a problémamegoldó, szervező és tervező képességeinkért és a jó ítélőképességért. Az agy ezen térségének stimulálásával a tanulmányba bevont Alzheimer-kórban szenvedők kognitív és mindennapos funkciókkal kapcsolatos képességei jóval lassabban romlottak, mint a kontrollcsoport tagjainak képességei, akiknél nem alkalmaztunk mély agyi stimulációt" - tette hozzá.

A tanulmány megmutatta, hogy a homloklebeny mély agyi stimulációja képes az ilyen képességek általános romlását úgy lelassítani, ahogyan az Alzheimer-kór korai vagy enyhe szakaszában lévő betegeknél tapasztalják. Ugyanezen eljárást világszerte már több mint 135 ezer Parkinson-betegségben szenvedő estében sikeresen alkalmazták. Az ohiói tanulmányba bevont mindhárom Alzheimer-kórban szenvedő esetében javuláshoz vezetett az eljárás.

Az amerikai kutatók szerint tovább kell folytatni a kutatásokat a frontális lebeny stimulálásáról nem műtéti eljárások alkalmazásával.

Köztük van a 85 éves LaVonne Moore, aki 2013-ban, amikor bevonták a tanulmányba, képtelen volt arra, hogy elkészítse az ételét. Két évi mély agyi stimuláció után már önállóan készít el egyszerű ételeket. Ma már képes arra is, hogy megszervezze, ha el kell hagynia a házat, illetve más feladatok tervezése, elvégzése is megy neki. 89 éves férje elmondta, hogy az Alzheimer-kór ugyan elhatalmasodott rajta, de jóval lassabban, mint várták.

2050-re 16 millió Alzheimer-kóros beteg lehet Az Alzheimer-kór a leggyakoribb degeneratív idegrendszeri megbetegedés, az Egyesült Államokban több mint ötmillió embert érint. 2050-re a lakosság öregedésével számuk elérheti a 16 milliót az Alzheimer Társaság szerint. Az Alzheimer-kór az időskori elbutulás (demencia) leggyakoribb oka, amely a szellemi képességek súlyos romlásával jár, ellehetetlenítve a normális napi életvitelt és az önellátást. Nincs rá hatékony terápia, csak olyan kezelések, amelyekkel az életminőséget lehet javítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet felől tovább csökken a felhőzet, így általában derült, napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, de a déli határszélen lehetnek felhősebb területek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet sokfelé kísérik erős széllökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű.Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!