Megvan, hol sújt le először az Alzheimer

Megvan, hogy az agy mely területét támadja meg először az életünk kései szakaszában jelentkező Alzheimer. Az eredmények a University of Southern California kutatóitól érkeznek.

Agytörzsünk egy apró, kékes árnyalatú része a locus coeruleus , ez termeli szervezetünk számára a norepinefrint, azon neurotranszmittert, amely szabályozza szívverésünket, koncentrációkészségünket, emlékezőképességünket és kognitív képességeinket. Az ebben található idegsejtek emellett még véredényeink aktivitását is képesek szabályozni.

Mivel ezen agyterület ilyen összefüggő, összehangolt munkát végez, sokkal fogékonyabb a fertőzések és mérgezések hatásaira, mint agyunk más területei, állítja a kutatást vezető Mara Mather gerontológia- és pszichológiaprofesszor.

A kutatók szerint idős korban a demencia korai előjele lehet az, ha valaki elveszíti az érdeklődését a hobbijai vagy más tevékenységek iránt. Kattintson! Mather szerint a locus coeruleus az agy első olyan területe, amelyben megfigyelhető az úgynevezett tau-patológia, azaz azon lassan szétterjedő fehérjegubancok összessége, amelyek egyértelműen árulkodnak az Alzheimer-kórról . Ugyan nem minden megfigyelt tau-patológiás eset növi ki magát Alzheimerré, de a boncolási eredmények arról árulkodnak, hogy az Alzheimer-páciensek mindegyikénél megfigyelhető valamilyen tau-patológiás jelenség a locus coeruleus területén a kora felnőttkori időszakban.

Megtalálták, hol támad először az Alzheimer

Úgy tűnik, a locus coeruleus által termelt norepinefrin hatására az Alzheimer-tünetek később jelentkeznek. Norepinefrin akkor termelődik bennünk, ha egy feladat leköt vagy szellemi kihívást okoz – legyen ez akár szakmai, akár magánéleti. Norepinefrint termelünk például, amikor rejtvényt fejtünk vagy egy nehéz darabot játszunk valamilyen hangszeren.

Ha olyan munkánk vagy hobbink van, ami folyamatos szellemi kihívások elé állít, életünk későbbi felében lesz egy kognitív tartalékunk, így sokkal később szenvedhetünk az Alzehimer káros hatásaitól, állítják a kutatók.

Forrás: Science Daily

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, az északkeleti és délnyugati tájakon lehet kicsivel több a gomolyfelhő, de csapadék ott sem alakul ki. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, amit helyenként erős lökések kísérhetnek.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 24 és 28 fok között alakul. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.