Az Alzheimer-kórt ennyi mozgással előzhetjük meg

Heti két és fél óra mérsékelt intenzitású testmozgással sokat tehetünk az Alzheimer-kór rizikójának csökkentése érdekében - derül ki egy friss amerikai tanulmány eredményeiből.

Amerikai tudósok szerint jóval kisebb az Alzheimer-kór kialakulásának kockázata azoknál az időseknél, akik hetente 150 perc könnyű testmozgást végeznek. A tudományos munkát jegyző tudósok 317 olyan alanyt vontak be kutatásukba, akik családjában már előfordult a betegség: minden résztvevőnek legalább az egyik szülőjénél diagnosztizálták korábban ezt a kórt. Az alanyok 40 és 65 év közöttiek voltak, és a tudományos munka kezdetén még egyiküknél sem alakult ki a betegség.

Alzheimer-kór, agyműködés, memória, demencia, idősödés, öregedés, testmozgás, rendszeres mozgás,
Heti 150 percnyi mozgás kell ahhoz, hogy agyunkat fiatalon tartsuk. Fotó: 123rf

Mennyi mozgás kell a megelőzéshez?

Első lépésként mindannyian kaptak egy biológiai, egészségügyi és életmód-faktorokat érintő értékelést. A kutatók többek között aktivitásukról is kérdezték alanyaikat, az Alzheimer-kórral összefüggésbe hozott biomarkereket pedig az agyuk további vizsgálataival elemezték. Ezután 2-4 évente további értékelések készültek mindenkiről.

Az agy egy része harcol az Alzheimer-kórral - a részletekért kattintson ide!

Amikor összehasonlították a 60 év alattiak és az idősebbek eredményeit, azt látták, hogy utóbbiak esetében romlanak a kognitív képességek, valamint növekszik azon biomarkerek aránya, amelyeket az idősebbeknél az Alzheimer-kórral kapcsolnak össze a szakemberek. Más volt viszont a helyzet azoknál az időseknél, akik a hét legalább 5 napján körülbelül 30 percet tudtak mozogni: náluk jelentősen kisebb mértékben jelentkeztek a fenti változások.

A kutatás tehát rámutat arra, hogy a középkor kései szakaszában járó, az Alzheimer-kór kialakulását tekintve fokozottan veszélyeztetett populáció aktívabb tagjainál kevesebb az életkorhoz köthető változás a betegség biomarkereit, a memóriát és a kognitív funkciókat illetően - ismertette a kutatócsoport egyik tagja, Dr. Ozioma Okonkwo.

Ez azt is bizonyítja, hogy az életmód jelentősen befolyásolni tudja az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát. A rendszeres, mérsékelt intenzitású mozgás például csökkentheti az öregedés és a genetika negatív hatásait.

Forrás: dailymail.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti, keleti harmadban már határozottabban is szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, arrafelé naposabb körzetek is előfordulhatnak. A nap első felében még elszórtan, délután már inkább csak helyenként a Dunántúlon várható csepergés, kisebb eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve északkeleten néhol erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hidegebb, keleten enyhébb a délután. Késő estére 4 és 9 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!