Rossz hírt közöltek a gyermekkori asztma kutatói

Az asztmával diagnosztizált gyermekeknél jelentősen megnő a szorongás kialakulásának kockázata – derült ki a Queenslandi Egyetem tanulmányából.

A négyéves asztmás gyermekeknél nagyobb valószínűséggel alakul ki szorongás 6 és 15 éves koruk között, mint a nem asztmás gyermekek esetében – mondta el az eredmények alapján Diana Garcia Sanchez. A kutatás vezetője kiemelte: az asztmás gyermekeknél összességében 87 százalékkal növekedett a szorongás kockázata, ami a serdülő lányokat gyakrabban érinti, mint a fiúkat – írja a MedicalXPress.

asztma, allergia, kutatás, szorongás, mentális zavar
A gyermekkori asztma később akár teljesen tünetmentessé válhat, mégis kiválthat szorongást. Fotó: Getty Images

Nem a gyógyszerek okozzák

A kutatók nem gondolják, hogy a betegség kezelésére használt gyógyszerek lennének felelősek a szorongás fokozott kockázatáért. A vizsgálatban részt vevő asztmás gyermekeknél ugyanis, akik nem kaptak gyógyszert, 9 százalékkal nagyobb arányban alakult ki szorongás, mint azoknál, akiket gyógyszerrel kezeltek az asztmájuk miatt.

Egyéb tényezőknek, például a betegség kezelésével járó további terheknek viszont lehetnek mentális következményei. Illetve talán az immunrendszer működési zavara, gyulladása és a mentális egészség között lehet valamilyen kapcsolat. Más tényezők is magyarázhatják az asztma és a szorongás közötti összefüggést, ezért az orvosoknak és a szülőknek rendszeresen figyelemmel kell kísérniük a gyermekek mentális egészségét, és ha szükséges, szakszerű pszichológiai támogatást kell nyújtaniuk. A kutatók szerint ugyanis ez segíthet abban, hogy a szorongás kialakulásában leginkább veszélyeztetett csoportokat korábban azonosítani tudják, és így javítani tudjanak az állapotukon.

Akkor alakul ki asztma, ha a légutak valami miatt túlságosan érzékenyek, és hétköznapi ingerekre – például allergénekre, fizikai terhelésre, hideg levegőre vagy stresszre – gyulladással reagálnak. Allergiás asztma elsősorban azoknál jelentkezhet, akik fapollenre, fűfélék és gyomok pollenjeire, penészgombára, házi poratkára, állati szőrökre és tollakra érzékenyek.

Körülbelül minden ötödik ausztrál gyermek él asztmával. A Queenslandi Egyetem School of Public Health kutatói 10 ezer gyermek fejlődését és jólétét kilenc éven át vizsgáló adatait követték nyomon. A tanulmány a Pediatric Allergy and Immunology című folyóiratban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.