A poratkáktól így szabadulhatunk meg

Az ősztől tavaszig terjedő időszakban sokaknál felerősödnek a lakáson belüli allergia tünetei, ami gyakran a poratkáknak köszönhető. Lássuk, milyen tünetek esetén érdemes az apró rovarok jelenlétére gyanakodni!

Hogyan kezelhető a krónikus, több mint 12 héten át fennálló orrdugulás? Részletek itt.

"A légúti allergiák főként orrfolyást okoznak, a poratkaallergiásoknál pedig jellemzően inkább orrdugulás jelentkezik. Emellett előfordul szemviszketés és tüsszögés, valamint bőrtünetek is. Mindenképp említsük meg a kezelőorvosnak, ha ezek a tünetek a reggeli ébredést követően intenzívebben jelentkeznek" - hívta fel a figyelmet dr. Tárnok Ildikó allergológus, tüdőgyógyász, a Budai Allergiaközpont orvosa. Utóbbi információ azért fontos, mert az atkákkal legnagyobb mennyiségben az éjszaka folyamán találkozunk, így reggeli tüneteink szorosan összefügghetnek a jelenlétükkel.

Atkák a lakásban

A poratka elhalt emberi hámsejtekkel táplálkozik, így legnagyobb mennyiségben az ágyban, párnákban, matracban fordul elő. Az allergiás tüneteket az atkák mikroszkopikus méretűre feltöredezett, beszáradt ürüléke okozza, amelyet belélegezve, megérintve az arra érzékenyeknél szénanáthás, asztmás tünetek jelentkezhetnek, de okozhat csalánkiütést, ekcémát is. A panaszok a téli időszakban felerősödnek, mert egyrészt több időt töltünk a lakásban, másrészt a fűtési szezonban a meleg és a magasabb belső páratartalom is kedvező feltételeket biztosít az atkák elszaporodásához.

A háziporatka előszeretettek költözik be az ágyneműbe
A háziporatka előszeretettek költözik be az ágyneműbe

Tippek az atkamentesítéséhez

Az ágyak mellett az atkák a bútorhuzatokban, a szőnyegekben és a plüssállatokban is előszeretettel megtelepednek, megszabadulni tőlük pedig még a legalaposabb takarítás mellett is nehéz. A háziporatka-allergiában szenvedő beteg lakásának padlója ezért lehetőleg könnyen mosható, hézagmentesen záródó parketta, csempe legyen a lehető legkevesebb szőnyeggel. A függönyök könnyű, műszálas anyagból készüljenek, és mossuk ezeket gyakran, legalább havonta! Kárpitozott bútorok helyett válasszuk a bőr vagy műbőr borításúakat! Mind közül talán az ágynemű a legideálisabb tenyészhely az atkák számára - ezért az ágyneműt (a huzat mellett magát a paplant és a párnát is) 1-2 havonta 60 fokon mossuk át! A plüssjátékok tisztítására a 60 foknál magasabb hőmérsékleten végzett mosás mellett megoldás lehet, ha 24 órára a fagyasztóba helyezzük, ugyanis mínusz 20 Celsius-fokon az atkák elpusztulnak.

Az allergia kezelése

A háziporatka okozta allergiás tünetek kezelésére súlyosabb esetekben alkalmazható az immunterápia is, amely során a beteg azt az anyagot kapja cseppek vagy tabletta formájában, szigorúan ellenőrzött mennyiségben, amelyre allergiás. A 3-5 éven át tartó terápia során a szervezet fokozatosan hozzászokik a korábban tüneteket okozó allergénhez, végül pedig megtanulja panaszok nélkül elviselni azt. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy az őszi-téli időszakban az átlagosnál gyakoribb és alaposabb takarítás nélkül is várhatóan nem vagy csak alig jelentkeznek majd a tünetek. Az életminőségen túl az immunterápia a betegek egészségében is számottevő javulást eredményez. A tünetek megszűnése mellett a kezelés jó eséllyel meggátolja a további allergiák kialakulását és megelőzheti az allergiák szövődményeként gyakran jelentkező asztmát is.

Az immunterápiás kezelést még a tünetek jelentkezése előtt javasolt megkezdeni. Háziporatka-allergia esetében a szezont egyértelműen a téli hónapok jelentik, november végétől, decembertől erősödnek az allergiás panaszok. A kezelést ezért javasolt már most, az őszi hónapokban megkezdeni. A terápia sikerességéhez legalább 3 éven keresztül, évi 6 hónapon át tartó kezelés szükséges.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
bőrrák
Hogy néz ki a bőrrák? – Képeken mutatjuk a gyanús elváltozásokat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +5 °C

A nyugati, délnyugati harmadban egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőzet, másutt általában derült vagy kissé felhős idő ígérkezik, de egyes körzetekben felhősebb lehet az ég. Kisebb eső, zápor a délnyugati határ mentén előfordulhat. Főképp északkeleten, majd estétől nagyobb területen kísérhetik élénk lökések az északkeleti szelet.Késő estére 8 és 15 fok közé hűl a levegő.Hajnalra általában 5 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a szélcsendes, északi határ menti helyeken ennél esetleg hidegebb is lehet. Fronthatás ma nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezete pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.