Legújabb cikkek
Ingyen használhatnak mentőmellényt a gyerekek
Ingyenesen biztosít mentőmellényeket a gyermekeknek az a mentőmellényállvány, amelyet nemrég avatott fel a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) Balatonalmádi legnagyobb strandján. A VMSZ további szponzorok jelentkezését is várja, akik finanszíroznák újabb állványok megjelenését frekventált vízpartokon – nemcsak a Balaton partján, hanem országosan.
Kiderült, miért gyengül az immunrendszer a korral
Közismert, hogy az idős emberek fogékonyabbak lehetnek a különféle fertőzésekre, illetve szervezetük védelme nem képes olyan erős immunválaszt adni, mint fiatalabb életkorban. Amerikai kutatók szerint a jelenség oka a nyirokcsomók öregedésében rejlik, felfedezésük pedig a vakcinahatékonyság javításában és a rákkezelésben egyaránt nagy előrelépést hozhat.
Mit várhatunk a szakítás utáni szextől?
Nem számít, mi kezdeményeztük-e a szakítást, vagy velünk szakítottak, érzéseink nem múlnak el egyik napról a másikra. Mi több, olykor azon kaphatjuk magunkat, hogy ismét egy ágyban kötöttünk ki az exünkkel – akár egyszeri alkalomról, akár ismétlődő együttlétekről legyen szó. De vajon mennyire jó ötlet ez valójában?
A párkapcsolati erőszak figyelmeztető jelei
Bár a párkapcsolati erőszak elsősorban a nőket érinti, férfiak is lehetnek az elszenvedői. Az áldozatok sokszor nem mernek beszélni arról, min mennek keresztül, sőt olyanok is vannak, akik kiszabadulhatnának, de nem akarják egyedül hagyni szerelmüket. Így azonban segíteni is nehezebb. Lássuk, milyen jelek utalhatnak a testi-lelki bántalmazásra.
Hogyan szadulhatunk meg a zsigeri zsírtól?
A zsigeri zsírt megtalálni és eltüntetni is igen nehéz, hiszen nem mutatja meg sem a mérleg, sem a testtömegindex (BMI), hogy mennyi zsírt tárolunk a hasizom alatt, a belső szerveink között. A jó hír azonban az, hogy az egészséges arányok visszaállítására léteznek hatékony módszerek.
Észak-Korea szerint javult a járványhelyzet az országban
Észak-Korea vezető tisztségviselői vasárnap a járványellenes korlátozások felülvizsgálatáról tárgyaltak, miközben úgy értékelték, hogy javult a járványhelyzet az országban azóta, hogy elismerték az első koronavírusos fertőzést – jelentette az állami média.
A nap képe: ő a világ legidősebb férfija
Képünkön Juan Vicente Pérez látható a 113. születésnapja alkalmából tartott városi ünnepségen a venezuelai San José de Bolívarban 2022. május 27-én. Az 1909. május 27-én született venezuelai férfit a Guinness Világrekordok a világ jelenlegi legidősebb élő férfijaként jegyzik. Pérez a Guinness közleménye szerint „kivételes egészségnek és memóriának örvend, emlékszik a gyermekkorára, házasságára, testvérei, gyermekei és unokái nevére. Szeret a családja és barátai körében lenni, beszélgetni és történeket mesélni". Azt vallja, hosszú életének titka "a kemény munka, az ünnepnapokon a pihenés, a korai lefekvés, naponta egy pohárka tömény és Isten szeretete".