Koronavírus: kiderült, kell-e oltás fertőzés után

Az oltások pluszvédelmet nyújtanak a koronavírus-fertőzésen átesetteknek, különösen a COVID-19 súlyos szövődményei ellen - derült ki a témában folyó legújabb kutatásokból.

Két kínai gyógyszeripari vállalat is engedélyt kapott mRNS-alapú koronavírus-vakcinája klinikai tesztelésére.

A COVID-19 elleni oltások rendkívül hatásosnak bizonyultak azok számára, akik még soha nem fertőződtek meg, de a fertőzésen korábban már átesetteknél a tünetek és a súlyos kimenetel megelőzésében a közelmúltig kevésbé volt egyértelmű az eredményességük - emlékeztetett rá cikkében a The Guardian . Most a Lancet Infectious Diseases című folyóiratban közzétett két különálló kutatás is megerősítette azonban, hogy a vakcinák további védelmet nyújtanak a koronavírus-fertőzésen már átesett emberek számára, különösen a súlyos megbetegedésekkel szemben.

koronavírus, COVID-19, vakcina, oltás
Újabb kutatások szerint a fertőzést követően is hasznos beoltani COVID-19 ellen az érintetteket. Fotó: MTI/Komka Péter

Az első, Brazíliában végzett kutatás szerint négy vakcina - a CoronaVac, az Oxford-AstraZeneca, a Janssen és a Pfizer-BioNTech oltóanyaga - extra védelmet nyújt a tünetekkel járó újrafertőződéssel és a súlyos kimenetelű fertőzéssel szemben azoknál, akik korábban már elkapták a koronavírust. A második, svédországi kutatás pedig azt állapította meg, hogy a védőoltás legalább kilenc hónapig további védelmet nyújtott azok számára, akik korábban már megfertőződtek a koronavírussal.

Az első tanulmány szerint, amely több mint 22 ezer koronavírus-fertőzésen ismételten átesett résztvevővel készült, a védőoltás csökkentette a tüneteket, a kórházi kezelés vagy a halálozás kockázatát. "Folyamatos vita folyik arról, hogy a korábban megfertőződött személyeket be kell-e oltani. Eredményeink arra utalnak, hogy a vakcina előnyei messze felülmúlják a lehetséges kockázatokat, és alátámasztják a védőoltás - beleértve a teljes vakcinasorozat - szükségességét a korábban SARS-CoV-2-fertőzésen átesett páciensek körében" - mutatott rá Julio Croda, a brazil Mato Grosso do Sul Szövetségi Egyetem tudósa, a tanulmány szerzője.

A második, csaknem 3 millió ember bevonásával végzett kutatás megállapította, hogy egy korábbi fertőzésből eredő immunitással rendelkező személynél egy oltás beadása 58 százalékkal csökkentette az újrafertőződés kockázatát két hónappal később. Két adag oltóanyag pedig 66 százalékkal csökkentette a megfertőződés kockázatát. Összességében a két tanulmány kulcsfontosságú adatokkal szolgál a vakcinák hatékonyságáról a korábban megfertőződött páciensek esetében, és kiemeli a védőoltás előnyeit, függetlenül attól, hogy valaki átesett-e koronavírus-fertőzésen. A szakértők szerint az eredmények segíthetnek a globális oltási stratégiák kialakításában is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!