Kiderült, ebolás-e a csehországi férfi

Szombat késő este érkeztek meg annak az amerikai állampolgárnak az eredményei, akinél felmerült az ebola gyanúja Csehországban.

Mi is megírtuk, hogy ebola gyanúja miatt elkülönítettek egy férfit Prágában. Szombaton késő este Vlastimil Válek cseh egészségügyi miniszter közöle, hogy nincs ebolás fertőzése az amerikai állampolgárnak.

A prágai kórházban vérmintákat vettek az afrikai Kongóból május 6-án Csehországba érkezett férfitól, majd az anyagot a német Koch Intézetbe küldték kivizsgálásra. "A Koch Intézet röviddel ezelőtt átadta nekünk a tesztek eredményét, amelyek egyértelműen kizárják, hogy a páciens vérzéses lázban szenvedne. Az ebola fertőzés gyanúja nem igazolódott be" – szögezte le a miniszter.

ebola
Illusztráció. Fotó: Getty Images

A 40 éves amerikai állampolgár tavasszal több hétig a Kongói Demokratikus Köztársaságban tartózkodott, olyan régióban, ahol kimutatható az ebola. Az amerikai Ruandán keresztül visszatért az Egyesült Államokba, majd május 6-án Csehországba érkezett. A beteget először a dél-csehországi Táborban vitték be a kórházba, majd onnan pénteken este átvitték a Bulovkára, amely fertőzésekre szakosodott cseh egyetemi kórház. A beteget elkülönítve tartották és kezelték. A hatóságok szombaton 26 olyan cseh állampolgárt is elkülönítettek és kivizsgáltak, akik szorosabb személyes kapcsolatba kerültek az amerikaival.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten, délkeleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. Szitálás előfordulhat. Délutántól a Dunántúlon nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!